Az utóbbi időben sokkal ritkábban álltam a kritika kellemetlenebbik végén. Részben mert egyelőre többet szerkesztek, mint írok, másrészt viszonylag ritka eset, mikor egy szerkesztő azonnal tud ugrani, ha megkérem, hogy fussa már át egy írásomat.
Már az előző bejegyzés apropója is ez volt, csak aztán elkalandoztam a témától, és mivel az a vonal is érdekesnek tűnt, már nem javítottam. De azóta is motoszkált bennem, és újabb lökés hatására úgy döntöttem, itt az idő.
Kontraproduktív. Azt jelenti ugyebár, hogy szándékával ellentétes hatást kiváltó. Ebben a szigorúan vett értelemben időnként nehéz eldönteni, hogy valóban erről van-e szó, hiszen néha nem tudjuk biztosan, mi is volt az elkövető valódi szándéka. A vélelmezhetően kontraproduktív kifejezés pedig… hát lássuk be, azon kívül, hogy állati hosszú (próbáljuk csak ötször elmondani egymás után), még bizonytalanságra is utal, szóval önmaga is vélelmezhetően kontraproduktív hatást kelt.
Időnként hibázom. Lehet, hogy én vagyok a hülye. Némelyik barátom halvány utalásából (Te hülye vagy, bazdmeg!) is ezt silabizáltam ki. De most nem is azon van a hangsúly, hogy hülye vagyok-e (amúgy persze, szinte sosem gyanúsítottak meg azzal, hogy normális lennék ). Inkább a hibák hatás mechanizmusáról elmélkednék.
Az egyik kedvencem. Nem csak azért, mert szép teljesítmény a szójátékban, hanem mert zseniális, ahogy finoman utal rá, hogy az ügyvédek és a szavak olyan párosítás, amitől jobb óvakodni.
http://wyq.rpg4.me/files/2010/02/cruel.flvA disszonancia harmóniája vajon milyen gyakran lepi meg az embert? Olvasom Sherwood kolléga blogján a “Közfelelősség - avagy elindult a kampány” című bejegyzést, miközben a Rednex Is he alive című számát hallgatom. Ez a kettő olyan elképesztő mértékben nem illik egymáshoz, hogy nyugodtan nevezhetem őket komplementereknek. És mégis…
Egyéb komment nélkül. Ki-ki kipróbálhatja magán. 
A minap betértem kedvenc gyógyszertáramba. A kifejezés nem légből kapott, jó pár éve járok oda meglehetős rendszerességel. Persze mióta egyedül maradtam, leginkább csak vitaminért.
Az egyik idősebb hölggyel viszonylag gyakran szoktam volt beszélgetni, nagyon sajnált minket, amikor meséltem neki Zsuzsa betegségéről, és nagyon rendes volt mindig. Mivel állandóan érdeklődött, az első adandó alkalommal, válaszolva a kérdésre, elmondtam, hogy mi történt.
Ismét nekiesik az általa gonzónak nevezett írásoknak és természetesen az íróiknak is. Zsigerből. Ami azért kínos, mert úgy csinál, mintha agyból tenné. Bárcsak.
Balfrász már a sokadik bejegyzést szenteli a hazai könyvpiac szörnyűséges helyzetének. Miközben néhány dologban nyilvánvalóan igaza van, mert tényekről beszél, addig a következtetései jó részével nem értek egyet. Főként az bennük a bosszantó, hogy miközben megpróbál logikai felépítményt alájuk tuszkolni, és hangoztatja, hogy ő aztán a tiszta gondolkodás alapján, pusztán következtetéssel jutott a megállapításokra, olyan emocionális elfogultság sugárzik a mondataiból, hogy szalonnát lehet pirítani rajta.
Eredetileg ez a bejegyzés a Zombieland című film apropóján készült volna, de aztán történt valami, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni.
Szóval, Zombieland. Én végigröhögtem a filmet. Zseniális forgatókönyv, zseniális képi megvalósítás. Egyetlen pillanatig sem veszi magát komolyan, a legmegrázóbb, érzelmileg legmegkapóbb jelenetek is kifacsartak, még véletlenül sem érzékenyülünk el. Ahol átmegy abszurdba, ott is pontosan tudjuk, hogy éppen ez volt a cél. Rég szórakoztam ennyit egy filmen, aki szűk másfél óra önfeledt kikapcsolódásra vágyik, és nem rettenti el a zombik táplálkozási szokásainak naturalista ábrázolása, annak bátran ajánlom.