Kereső

A legújabb Tücsök és Ogár, hogy klasszikust idézzek. És idézek:

A másik: kollégám addig buzerált, míg – kínomban, nem lévén Diagnózisom – megleptem a Justitia egy példányával. Na most: kollégám férfi, két méter magas, nálam jóval nagyobb darab, kopaszabb, jócskán ötven fölött jár és nem mondható sci-fi meg a romantikus irodalom rajongónak. Mégis élvezte a könyvet, felismerte, megértette és értékelte a szándékokat és eszközöket (irodalmi és gondolati) benne. Egyszerűen mert előítéletek és várakozások nélkül fogott neki. Szóval, meg lehet próbálni így is! Mellesleg több Libri boltból kifogyott: most mi van?

(more…)

Újabb gyöngyszem, melyben Balfrász megvilágítja, milyen kritériumok mentén kellene baktatnia a kritikának.

… a kritika narrátora mindig egyes szám első személyű.

Fel kell azonban ismerni ennek minden következményét is! A személyes vélemény személyes felelősséggel jár, mely nem merül ki abban, hogy a blogom fölött ott a nicknevem! Az írott szó felelősségéről van szó: ha olyan fontosnak érzem saját véleményem, hogy azt meg kívánom osztani másokkal, akkor vállalnom kell ennek következményeit. Ha vállalom (célom), hogy mások véleményét befolyásolom, akkor vállalnom kell ennek következményeit. Ha érzem magamban a késztetést, hogy egy szöveg, egy könyv, egy szerző, horribile dictu, egy kiadó sorsába avatkozom, vállalnom kell ennek következményeit.

(more…)

Balfrász már a sokadik bejegyzést szenteli a hazai könyvpiac szörnyűséges helyzetének. Miközben néhány dologban nyilvánvalóan igaza van, mert tényekről beszél, addig a következtetései jó részével nem értek egyet. Főként az bennük a bosszantó, hogy miközben megpróbál logikai felépítményt alájuk tuszkolni, és hangoztatja, hogy ő aztán a tiszta gondolkodás alapján, pusztán következtetéssel jutott a megállapításokra, olyan emocionális elfogultság sugárzik a mondataiból, hogy szalonnát lehet pirítani rajta.

(more…)

Létezik egy viselkedésminta, amely a mentsük, ami menthető frázissal írható le legjobban.

Ha netán elönti a víz a lakást, az ember felkapja a legértékesebb dolgait, vagy ami épp a keze ügyébe akad, amit még el tud érni és fontos, aztán nincs más hátra, mint a csónakból, gát tetejéről, mentőhelikopterből figyelni, ahogy a házunk búvárleckét vesz.

A természeti csapások azért képeznek kivételt a mondandóm szempontjából, mert gyakran egyszerűen nincs mit tenni ellenük. Földrengés, villámcsapás, szélvihar, földcsuszamlás sokszor nem veszi figyelembe az emberi erőfeszítéseket, csak jön, rombol, oszt mi ott állunk a romok között.

Van azonban egy másik szituáció, mikor az ember hasonló elv alapján cselekszik, és ehhez semmi köze a természetnek.

(more…)