VillanásokBár az életem jelentős részének mostanság nagyon nincs köze a nethez, bloghoz, sőt, az íráshoz úgy általában, azért időről időre felmerülnek bennem témák, amiket jó lenne akár csak úgy magamnak megfogalmazni.
Vannak a mazochizmusnak fokozatai. Akik csak úgy lájtosan (jesszus, így leírva valami katasztrofálisan fest ez a szó, brrr) nyomják, és nem mélyednek el az igazi önkínzás rejtelmeiben, nem is tudják, miről maradnak le.
És most nem arról a fajtáról beszélek, amikor az ember zsilettel vagdossa magát, meg dominákhoz jár egy kis verésért. Nem. Én a kifinomult, lelki-pszichikai önkínzásról elmélkedem, amikor szándékosan vagy szándékolatlanul olyan helyzetbe hozod magad, amitől a falra mászol, és mégsem tehetsz semmit.
Életemben sok olyasmire került sor, amire valamivel korábban kategorikus nemet mondtam volna. Szép lassan be kellett látnom, hogy amikor réges-régen, cirka a pattintott és a csiszolt kőkorszak határán, nem sokkal a tűz elterjedése után csapott homlokú és csimbókos hajú tanítóim szakócával próbálták a fejembe verni, hogy érdemes többet és többet tanulni, mert ki tudja, mire adja a fejét az ember - hát nem igazuk volt, vazze?
Herbie botor módon arra vetemedett, hogy cikksorozatot írjon a szerepjáték jövőjéről. Meg a Second Life-ról. És a két téma tulajdonképpen egy. Szóval Herbie megpróbálta a jövőbe vizionálni a szerepjáték beépülését az SL-be. Itt és itt megtekinthető az eddigi két cikk.
Szegény, nem is sejtette, hogy darázsfészekbe nyúlt. A veretes, több kilónyi szabálykönyvekkel járó, a szakóca feltalálása óta szerepjátszó ősjátékosok rögvest a szívükhöz kaptak (tisztelet a kivételnek), hogy micsoda szentségtörés ilyet még említeni is!
Kicsit fura dolog magunkról olvasni mások írásaiban. Lehet az egy komplett kritika, vagy egy odavetett mondat, én mindig kicsit tartózkodó vagyok. Főként akkor, ha amúgy nem értek egyet teljesen a leírtakkal.
Egy kis rinya következik néhány témában.
1. Kedves autóstársam a forgalomban! Ha már igen tiszteletreméltó módon legalább tisztában vagy vele, hogy a képességeid nem elegendőek a tempós vezetéshez havas úton, legyen már benned annyi udvariasság is, hogy a háromsávos Hungária körúton nem a belső sávban próbálsz harminccal nyomulni! Van még két másik, ahol lehet a nyári gumis, hátsó kerekes verdákkal szaggatni. Hasonló javaslattal élnék az M3-as be- és kivezető szakaszára nézvést is. Előre is köszönöm!
2. Kedves vezetékes telefont használó felebarátaim! A túróért nem lehet felfogni immáron nagyon sok éve, hogy vezetékes telefonról mobilt hívván eddig is 11 számjegyet kellett tárcsázni, és ezen nem változtat, hogy mobilról is aztat kell most már? És akkor talán marhára nem kéne +36-tal kezdeni a tárcsázást, mert azok a szerencsétlenek, akiknek ugyanezzel indul a tlefonszámuk, plusz 20, 30, 70-nel folytatódik, azok töméntelen mennyiségű téves hívást kapnak. De ha már elbénáztad, legalább szólj bele abba a nymavadt kagylóba, hogy a rutinos versenyző felvilágosíthasson, hogy mit csesztél el. Mert én például három műszak mellett olykor nappal alszom, és állatira nem tesz jót, ha hat óra alatt négyszer hívnak fel és teszik le egy szó nélkül.
3. Igen kevéssé tisztelt mindenféle hipermarketes vezetők! Ha egy termék fajtából elfogyott pár márka, a túróért nem engedik kirakni rá az elfogyott címkét? Én például kifejezetten zokon veszem, ha feleslegesen rabolják az időmet, szóval nincs kedvem fél órás műszaki leírás böngészgetés után szembesülni azzal a sehol meg nem található infóval, hogy az általam kiválasztott termék már mutatóba sincs raktáron, és nem is tudnak rendelni belőle. Szóval jobb lenne, ha nem szórakoznának a vevő idegrendszerével, mert esetleg csúnya vége lehet, ha vehemensebb vásárlóval esik meg. Ja, és amúgy állatira nem szimpatikus a módszer.
Na.
És ez csak a jéghegy csúcsa, de azért jól esett.