Cohors Scriptorium

Itt találhatók azok a novellák, amelyeket a Cohors Scriptorium feladat megoldásaiként írtam.

A sétány az első szemeszterből való, ahol már voltak írástechnikai előadások. A feladatokat Herbie adta, az előadásokat Celsior tartotta. Régi szép idők…

Ütött az órád Egy Gáspár András feladat megoldása. Később ebből az ötletből született a Thrillion kincseihez írt novella füzér. Természetesen fantasy, és a stílusba igyekeztem némi könnyedséget csempészni. Remélem, sikerült.

A sündisznó parancsára Érdekes volt a cím, és talán éppen ezért sikerült egy kivételesen nem fantasy novellát írnom erre a Gáspár András feladatra. Még ma is úgy gondolom, hogy nem sikerült olyan rosszul.

Enyém a vár Megint egy fantasy, és megint egy kicsit átértelmeztem Gáspár András feladatát, de maradtam a megadott keretek között. Persze a novellát másként értékelem így utólag, de olvasható darab.

Metermunka A Kihallgatás 2 előzménye. Saját tapasztalás.

Kihallgatás Konyhapszichológia a nyomozásban. A hozzáértőktől előre is elnézést kérek. Kicsit zavaros a váltás a végén, asszem érdemes lenne javítgatni kissé.

Kihallgatás 2 Kör- és kórkép a hazai állapotokról tapasztalatból.

Kihallgatás 3 Szintén saját gyűjtés, az idült hülyeségnek és beképzeltségnek olykor megvan a maga következménye, még ha olyan szörnyűnek legfeljebb 11 évesen tűnt is a dolog.

Kihallgatás 4 A Gáspár András adta feladat megoldásának utolsó variációja, csak hogy nehogy véletlenül kimaradjon a fantasy.

Kijutni bármi áron Gáspár András feladat, a cím adott volt. Azon ritka műveim egyike, amely nem fantasy, és még némi csavart is sikerült belevinni. Azt azért nem állítanám, hogy jó, ahhoz túl darabos, direkt, kidolgozatlan. De azért némi fejlődés.

Két utazó A Crystal-szám ihlette. Nem lett jó. És fantasy.

Kalandozók és egyéb rusnyaságok Humort írni nehéz. Tényleg. Ritka próbálkozásaim egyike. Eredetileg kalandozók és egyéb állatfajták volt a címe, de aztán Gerald Durell iránti tiszteletből inkább megváltoztattam.

A Vér Pecsétje Akkoriban kicsit sokat olvastam az írás kialakulásáról. Amikor megkaptuk Gáspár Andrástól a feladatot (Mestermunka), rögtön tudtam, hogy elkövetem a Workshop Lexicon klasszikus hibáját: Én megszenvedtem a művészetemért, most te jössz! És íme az eredmény az elmaradhatatlan fantasybe ágyazva.

Fehér és fekete Mindmáig az egyik legjobban sikerült novellám. Együltő helyemben írtam, egy kép alapján, ami a novella utolsó sorait ábrázolta. Csak ránéztem a képen a lányra, és tudtam, mi történt vele. Azóta is akkor tudok tűrhetőt alkotni, ha elkap ugyanez a hangulat. Bosszantóan ritkán sikerül megragadni.

Szentségtörés Asszem túl sok reformációs és ellenreformációs infót asszimiláltam ebben az időben, de az istennek se sikerült elszakadni a fantasy kellemesen langyos homokcsapdájától. Kicsit bárgyú, kicsit didaktikus.

Kalózok Egy embert próbáló feladat megoldása. Excel táblából sorsolták össze a 2 főszereplőt, a történetszálat és a helyszínt. Persze a legtöbben paródiát írtak, mert egyszerűen lehetetlen volt mást kitalálni. Én se voltam könnyű helyzetben, mikor össze kellett hoznom egy Seattle melletti vulkánt egy 1200-as évekbeli európai varázslóval. Ami bonyolítja a helyzetet, hogy az egyik főszereplőm Kornya Zsolt remekül sikerült karaktere. Most nem azért, de hol voltam – és még most is! – én Kornyától!

Álmok halála Az egyik kedvencem. Vannak hibái, kicsit aránytalan, de kellőképpen pozőr és heroikus. Egy olyan korszakomról árulkodik, amikor még sokkal naivabb és lelkesebb voltam.

A pallos árnyékában Egy kitűnő példa arra, hogyan ne kezdjünk bele egy novellába. Ezt azért írtam, mert akkor jelent meg egy M* antológia, és a Halálnak született című kisregény abban a cirka öt mondatban, amiben kiszól a fenti műhöz hasonlóan E/2-ben a shadoni paphoz, na, annyiban is sikeresen rontja el az egészet. Nem mintha a kisregény ezen túlmenően jó lenne. És nem mintha ez bármiben mentséget jelentene a novellámra. Ami amúgy szintén nem jó :-).

Miért nincs a tündéreknek hajtűje? Az első szemeszter első feladata, tehát az első novellám a Scriptoriumban. Megadott címre kellett írni. Lelkesedésből kitűnő, a megvalósítás csapnivaló. Az nem kétséges, hogy volt honnan fejlődni.

A város Fénykép alapján írt novella. Nekem még most is tetszik, bár a többség véleménye alapján szimplán unalmas.

Leave a Reply