Kereső

Elöljáróban el kell mondanom, hogy kedvelem Gáspár Pétert. Kedvelem az írásait is általában, noha gyakran nem teljesen értem őket. Ez a következő kritikából nemigen fog kiderülni, ezért is szeretném itt mindjárt kijelenteni.
Noha kedvelem Gáspár Pétert, nem értem őt. Korábbi művei alapján nem kétséges, hogy tehetséges, hogy tud írni, élvezhető a stílusa. Éppen ezért érthetetlen, hogy miért is sikerült elég gyengén az utolsó könyve, az Esőhozó. Ugyanilyen rejtély, hogy miért hagyta a Tuannak, hogy szerkesztetlenül jöjjön ki a könyv, holott személyes tapasztalatból állíthatom, hogy nem zárkózik el egy szerkesztő észrevételei elől.
Kérdés, azt gondolja-e a Tuan, hogy nem lesz következménye annak, ha egy tehetséges és jó író hírnevét tönkreteszi szerkesztetlen, ellenőrizetlen kiadványokkal? Eddig nem akadt olyan válasz, mely akár nyomokban is tartalmazná a könyvkiadás, mint szakma alapelemeit. Kaptunk viszont olyat, melyből árad a rosszul értelmezett és rövid távra koncentráló marketing, és a határidő elsöprő győzelme a minőség felett.
Lássuk tehát, hogy az író, vagy a kiadó tanult-e az esetből.

Vegyük akkor először is a borítót. És vegyük elő a Pál utcai fiúk című könyvet, s aki nem emlékezne rá fejből, böngéssze át azt a részt, ahol szegény Nemecsek Ernő nevét kisbetűvel írják, merthogy áruló. Jan van den Boomen nevében a J-n ugyanis van egy pont. Általános iskolás tanulmányainkból pedig tudhatjuk, hogy az a j, amelyiken pont van, az bizony kicsi, és nem nagy. A korrektor mentségére megjegyzem, elég ritka, hogy a borítót átnézetik vele, mivel legtöbbször ilyen rövid szövegben nehéz helyesírási hibákat elkövetni. Itt ez is ment. Nehéz megérteni, hogy sikerült Gáspár Péternek Nemecsekhez hasonló helyzetbe kerülnie. Talán - horribile dictu! - szerkesztőt akart a könyvének?

Amúgy a borítóval nincs gond, talán a fickó dolmányának csiricsáréi nekem egy kicsit Bourbon liliomosra sikerültek, de ez már csak szőrszálhasogatás. A hátsó borító fülszövege ordító közhelyektől terhes üres frázisok tömege, jó érzésű olvasó ilyenkor sóhajt fel, hogy belekukkantson a könyvbe, hátha mégse olyan rossz, mint ez a szöveg sugallja. Ehelyett mondjuk itt lehetett volna helyet találni, hogy az olvasó tudtára adják az író szándékát, miszerint a kötet - és az utána következő könyv - egyik célja, hogy összeszedje Gáspár Péter valamennyi, a kyr-toroni témához írott novelláját.

Az impresszumból kiderül, hogy a könyvön sokan dolgoztak. Volt például művészeti szerkesztője, szaklektora, borítófestője, külön borítóornamentika festője, korrektora. Speciel szerkesztője nem. Talán ez a könyv ékes példája a sok bába közt elvész a gyerek közmondásnak. Talán nem ártana javítani a belső kommunikációt. Talán érdemes lenne átvenni a könyvkiadás lépéseinek sorrendjét. Végül is nehéz lenne kideríteni, hogy például mi az oka annak, hogy a MAGUS történelme folyamán szinte mindig, következetesen nagybetűvel szereplő Hatalmas szót, mely a kyr varázslótársadalom legtetején elhelyezkedő szervezet tagjait jelenti, miért írják speciel ebben a könyvben végig kisbetűvel. A szaklektor és a korrektor ellenére. Pont Gáspár Péter könyvében, aki a kyr-toroni kultúra atyja.

Ködös völgyeken át

Ha már ragadás, ragadjunk le egy kicsit az első novellánál. A mű ugyanis elég lassacskán indul, s később se nagyon pörög fel. És mindjárt így kezdődik:

‘Vérrel vicsorgó fogak, acél hangja, amint rossz vasakba mar, és őrület, őrület, őrület…’

Szerintem is. Szerény véleményem szerint ez a nyitómondat előkelő helyen szerepelhetne a legrosszabb első mondatok kategóriában bármely megmérettetésen. Azonkívül, hogy önmagában sem jó, erősen érzelmi túlfűtöttségre alapoz, márpedig az olvasók elenyésző hányada lesz érzelmileg túlfűtött az első öt szó után. A három pont a végén pedig olyan, mintha az író nem tudná, mit is akart ide. Gáspár Péter ennél sokkal jobbat is tud.

A következő néhány mondat aztán megvillantja, hogy hogyan nem érdemes próbálkozni egy szöveg egzotikussá tételével oly módon, hogy más ragot használunk, mint ami megszokott.

‘… megpróbálta elhessegetni magától az elméjében újra és újra előtörő zavaros gondolatokat.’, ‘Hátát az erődpalota ormának vaskos falához vetette…’.

Aztán lassacskán feltűnik, hogy mintha változott volna valami. A betűk. Mert azok is egzotikusak. A kyr szavak eztán bizony mindenféle pontokkal, köröcskékkel, alsó és felső vesszőkkel, ilyen-olyan nyúlványokkal ellátott betűkkel írandók. Bizonyára van emögött valami elképzelés, de részemről akkor is sajnálom, hogy a nem létező szerkesztő nem huzigálta ki ezeket a művészi csodákat. Eddig se tudta az egyszeri olvasó, hogy a túróba ejtse ki a nagy gonddal kimunkált neveket, nemhogy ezután. Eggyel jobb megoldás lenne egy kiejtési útmutató a függelékben, de a legszerencsésebb lett volna kihagyni az egészet.
Még mindig csak az első novellánál tartunk, s mint fentebb említettem, le is ragadunk ott egy kicsit, mert van itt még tücsök-és-ogár, amit egy író és egy szerkesztő közösen el tudtak volna tüntetni, ha létezhetett volna ilyen együttműködés. Ha a következő két példa szőrőzésnek tűnhet is, nem tudom megállni, hogy ne tegyem szóvá.

‘Az ő sátruk valamelyest hátrébb állt…’ ‘Weila és Sogron hímes zászlaját emelték magasra a sátruk mellett, a Pusztító csatavértje még ilyen távolságból is tisztán érezte sugárzásukat.’

Tehát valamelyes távolságból érezhető volt a zászlók sugárzása. Azon túl, hogy ez a meghatározás fikarcnyi információt sem ad a zászlók erejéről, egy szerkesztő - ha lett volna - biztos kézzel cserélte volna a sugárzás szót kisugárzásra. A szóismétlésre pedig nem is vesztegetnék több szót.

‘- Csitt! - emelte fel páncélkesztyűs kezét a kapitány. Mosolygott. - Halott harcosokat láttam eleget.’

Egy kyr légió kapitánya. Nos hát, itt azért eltűnődtem. Stilisztikailag erősen disszonáns ez a mondat. Nem is értem, hogy maradt a könyvben. Egyáltalán, hogy került bele? Még elfogadnám, ha egy Romana füzetkében olvasnám… de itt?

Nézzük a tartalmat. A novella elég sokat vállal. Alaptémája a Summarium egyik epizódja, ahol Kornya Zsolt a jobb pillanataira jellemző fanyar iróniával említi meg a kyrek egoista baklövését az óriások egyik fajának eltűnésével kapcsolatban.
Sajnos azonban Gáspár Péter ezúttal talán kissé túlzásba viszi a sejtetést. Vagy talán egész máshova akarta helyezni a fókuszt. Nemigen lehet eldönteni, mert a kyr család leszármazottjának háborús hányattatásai, az otthoniak reménykedése-reménytelensége, a későbbi Elátkozott Vidék furcsaságai mind egyformán hangsúlyosak. És ezen nem sokat segít az sem, hogy amikor épp valami olyasmi történne, ami a vérre és akcióra vágyó olvasókat is kielégítené, akkor a kép vált, vagy olyasmi következik, amit ember legyen a talpán, aki megért.
Tulajdonképpen a novella igazából csak karcolgatja a mondandója felszínét, de nem szán rá elég betűt, hogy ki is fejtse.

Vizeket álmodni

A második novella már a Ryeki Démoncsászárság korából való. Itt kezd sejleni, hogy a novellák időrendben a messzi múltból közelítenek a jelen felé. Valamivel jobban illeszkedik a forma a koncepcióhoz, ámbár még ebben is maradtak érdekes mondatok.

‘A hatalmas torony lábánál gazdátlan holttest hevert meztelenül.’

No komment.
Sajnos, a novella vége számomra adós maradt a ‘dejóvoltolvasni’ érzéssel. Mondanivalója, hogyan lesz egy Morgenához hű házból Morgena titkos híve, miközben színleg Tharr hitére térnek, nem tett rám mély benyomást. Leginkább azért, mert a szokásostól eltérően ebben a műben Gáspár Péternek nem sikerült megteremtenie azt a hangulatot, ami érzelmileg megfogott volna, mint olvasót. Miután ez eleddig szinte mindig sikerült az írónak, felmerült bennem a gyanú, hogy talán az előző novella okozta rossz szájíz a felelős ezért.
Bármi is volt az oka, a vége után kissé csalódottan meredtem a könyvre. Nem az zavart, hogy szokás szerint nem értettem, mit is jelent az utolsó mondat, miért az került oda, stb. Az volt homályos, hogy az egész novellában mi történt. Ami ebben a műben zajlik, az végig kártyatrükk a sötétben. Az olvasó szinte érti, mi is folyik, és csak egy kis plusz információ kellene, hogy tényleg, de… nem. Ez fenntartja az érdeklődést a novella végéig, hogy a különböző titokzatos események és a szereplők számára láthatólag jelentőséggel bíró beszélgetések majd csak értelmet kapnak. Éppen ezért meglehetősen bosszantó, hogy végül a bűvész meghajol, és elvonul, anélkül, hogy megmutatná, valóban az a kártya lapul-e a zsebében, amit a kiválasztott néző kivett a pakliból az előadás elején.
Kár érte, lehetett volna sokkal élvezetesebb is is.

S éjre vált a nap

Ezt a novellát már nem kell bemutatni a régebbi MAGUS olvasóknak. Merthogy már olvashattuk. Igazából két novella egyben, és ez számomra némi gondot jelentett. Először is, ha egy novelláskötet áráért csak a felét kapom, merthogy a többi már újrahasznosított, akkor annyira nem örülök. De, mivel korábbi megjelenése már többnyire csak legendákban fordul elő, megértem, hogy miért került a kötetbe. Viszont némiképp szakmaibb és kevésbé anyagias szempontokat nézve, ezzel a túinvan rendszerrel borul az időbeli fokozatosság rendszere. De hát ez már igazán apróság, végül is ez csak a kötet egészét átfogó szerkesztési elv.
Az új olvasók kedvéért azért elmondom, hogy ez két olyan novella, melyben még nem hatalmasodott el a mindent a szemnek, semmit a megértésnek, mely a későbbi Gáspár Péter művekre egyre inkább jellemző. Ezeket a novellákat lehet érteni, élvezni és a végén az ember úgy teszi le, hogy megtudott valamit a kyrekről. Már tényleg. Nem csak reméli, hogy megtudhat valamit a kyrekről, ha még háromszor elolvassa a novellát.

Kyr krónika

Mivel ez a novella maradt a végére, ezen már látszik, hogy a korrektornak kapkodnia kellett. Sokkal több az olyan helyesírási hiba, amit a Word nem szed ki (kell helyett kel, mellett helyett mellet, stb.). Tegyük fel a kérdést, pár ezer olvasó megszívatása megérte-e a rohamtempót, hogy a kötet kijöjjön a Kalandozók Karneváljára?
A novella alapötlete egyébként kifejezetten érdekes és újszerű. Alternatív megoldás és egyben magyarázat, hogy is maradtak fenn azok kyr családok, akiket olyan sok nyavalya és betegség sújt. Egy régóta hiányzó darabka a mozaikból. Bárcsak a megvalósításról is ilyen pozitívan tudnék beszélni.
Sajnos az író megint elköveti azt a hibát, mint az első novellában, hogy máshová teszi a történet és máshová a főszereplő fókuszát. A történet a kiválasztott kyr család fennmaradására összpontosít, míg a főszereplő saját céljaihoz tekinti eszköznek a családot. Ebből a kettősségből az író nem tud úgy kijönni, hogy harmonikus eredményt kapjunk. Bizonyos részek felett a történet elsiklik, mert a főszereplő E/1 szemszögéből csak bosszantó apróságok, míg a sztori természetszerűleg építene ezekre az epizódokra.
Felemás érzéssel fejeztem be a novellát, mert biztos volt jelentősége annak, hogy a család egyik kifejezetten harcra, testőrködésre, orvgyilkolásra kiképzett szolgája vette el a családfő lányának szüzességét egy szertartás keretében. Én azonban azonkívül, hogy némiképp kétkedve fogadtam a tizenöt éves szűzlány és a gyilkológép szinte rögtön vad orgazmusba csapó szeretkezését, sok katarzist nem éltem át. Az valahogy piszkosul el tudja rontani az élményt, ha kellő megalapozottság híján a mindent lebíró megvilágosodás közepén kénytelen vagyok a szószedethez lapozni, hátha benne van az a kifejezés, aminek a megértés lángját kellene fellobbantania. (Megjegyzem benne van, bár a fény nálam ennek ellenére halovány maradt.)

Az ám, a szószedet! Merthogy az is van. Ellentétben a tartalomjegyzékkel, ami viszont nincs. Ez lehet, hogy valami MAGUS sajátosság lett az AK óta?
Szóval, a szószedet. Az új betűkkel új kifejezések is járnak, ezeket az író rendszeresen alkalmazza a történetekben, de ahelyett, hogy a sztoriban szervesen jelenlévő, jelentésüket körmönfont módszerekkel az olvasó tudtára adó szavakkal lenne dolgunk, csupán odabiggyesztett, és magyarázatért a könyv vége felé mutogató szavakat kapunk. Talán jobb lett volna azt a 15 oldalt a novellákba tenni, hogy az ember még a történetben megértse, miről is van szó.

Összességében kár a kötetért. Lehetett volna sokkal jobb, érthetőbb, élvezhetőbb is, ha a kiadónál komolyan vennék végre a szerkesztői pozíciót. Sajnálom Gáspár Pétert, aki remek ötletekkel telerakott történeteket vetett papírra, amiért nem kapta meg azt a segítséget, amit ezek az ötletek és történetek megérdemeltek volna.
A kyr-toroni kultúra rajongóinak természetesen kötelező a Kyr históriák. Azok számára is bátran ajánlom, akik a Morgena könnyei és a Sogron lángjai olvastán pengén vágták a mondandót, ők ezekbe a novellákba is rengeteg magyarázatot és tényt fognak látni - s talán nekik van igazuk. A magam részéről azt kell mondjam, az új novellák színvonala és élvezhetősége elmarad például az S éjre vált a nap-étól. Holott meglenne bennük a lehetőség, hogy legalább olyan jó, vagy jobb írások legyenek.
A kritika elején feltett kérdésemre szerintem ez a válasz: a Tuan nyílegyenesen, kitérők nélkül folytatja az Inomi által megkezdett rombolást, amit a MAGUS névben, és a neki írók hírnevében végzett az utóbb említett kiadó. Is.