VillanásokKicsit fura dolog magunkról olvasni mások írásaiban. Lehet az egy komplett kritika, vagy egy odavetett mondat, én mindig kicsit tartózkodó vagyok. Főként akkor, ha amúgy nem értek egyet teljesen a leírtakkal.
Az elmúlt bő egy hétben több olyan rendezvényen is voltam, amelyeken korábban nemigen fordultam elő. A több szabadidő előnyei.
Múlt héten szerdán tartotta a Stádium Kiadó és az Új Átlók Művészeti Társaság Rózsássy Barbara, Nagy Cili, Csernák András és Kleinheincz Csilla könyvbemutatóját a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-termében. Itten részletek is szerepeltek a művekből, amiből két dolgot állapíthattam meg.
Időről időre bizonyos dolgok helyükre kattannak az ember agyában. Én speciel imádom az érzést. Tudod (legalábbis remélem, hogy tudod, mert ha nem, a büdös életben nem fogom tudni elmagyarázni), amikor egyszer csak halál biztosan érzed, hogy ami most eszedbe jutott, az úgy és abban a formában kész van. Nincs tovább agyalás, nincs tovább méricskélés. Axióma. Pont. Kiindulópont további eszmefuttatásokhoz, de ami azt a konkrét valamit illeti, már hozhatják is a cementet, oszt lehet betonozni.
Múlt csütörtökön részt vettem a Tündérgyárban egy rendezvényen, ahol érdekes előadásokat lehetett meghallgatni. Izgalmas pár óra volt, bár jó szokásomhoz híven leginkább kívülállóként nézelődtem. A jelenlévők töredékét ismertem csak, szóval részemről nem volt nagy társasági élet.
Az utóbbi időben sokkal ritkábban álltam a kritika kellemetlenebbik végén. Részben mert egyelőre többet szerkesztek, mint írok, másrészt viszonylag ritka eset, mikor egy szerkesztő azonnal tud ugrani, ha megkérem, hogy fussa már át egy írásomat.
Miközben sikertelen kísérletet tettem, hogy a Balfrásszal régóta dúló csevegést más mederbe tereljem (és közben, mint látható, elkapott a latin kórság, vazze), és ismét lepattantam a paranoia vasbeton faláról, egész pofás kis hozzászólás tömeg kerekedett a bejegyzése alatt. A hetvenegyedik kommentben Attila egy Justicia kritikát is belinkel.
Csak hogy ne maradjunk betevő baromság nélkül hosszabb ideig. Az a jó Balfrászban, hogy könnyű vele vitatkozni, ugyanis mindenki máson olyasmit kér számon, amit ő maga sem tud teljesíteni. Legalábbis egy racionális világegyetemben, mert az ő érdekes elképzelése szerint működő Univerzumban ő minden általa támasztott feltételnek és kritériumnak megfelel, de sajna rajta kívül senki más.
A legújabb Tücsök és Ogár, hogy klasszikust idézzek. És idézek:
… a kritika narrátora mindig egyes szám első személyű.
Fel kell azonban ismerni ennek minden következményét is! A személyes vélemény személyes felelősséggel jár, mely nem merül ki abban, hogy a blogom fölött ott a nicknevem! Az írott szó felelősségéről van szó: ha olyan fontosnak érzem saját véleményem, hogy azt meg kívánom osztani másokkal, akkor vállalnom kell ennek következményeit. Ha vállalom (célom), hogy mások véleményét befolyásolom, akkor vállalnom kell ennek következményeit. Ha érzem magamban a késztetést, hogy egy szöveg, egy könyv, egy szerző, horribile dictu, egy kiadó sorsába avatkozom, vállalnom kell ennek következményeit.
Egy régi ötletem volt, hogy amikor valaki olyasmit ír a számítógépén, ami ellentmond annak, amit korábban már leírt, akkor jön egy helyes kis felugró ablak, és figyelmezteti. Szadistább változatban tízezer volt a billentyűzeten keresztül, hogy emlékezetes legyen.
Sajnálatos módon a reklámok után ez a funkció nem került bele a felugró ablakok hatókörébe, de hát nem lehet minden tökéletes. Esetleg az önjelölt próféták, háztáji igazság bajnokai, és egyéb önmagukat az elnyomottak szószólójának és az abszolút, univerzális Tények hirdetőjének tartók a szerintem igencsak szükséges elmeorvosi ellátás mellett kötelezően részt vehetnének egy szemműtéten, mely során eltávolításra kerülne az a gerenda, mely észrevétlen lapul meg, miközben másoknál a szálka is pellengérre állíttatik.