Az utóbbi időben sokkal ritkábban álltam a kritika kellemetlenebbik végén. Részben mert egyelőre többet szerkesztek, mint írok, másrészt viszonylag ritka eset, mikor egy szerkesztő azonnal tud ugrani, ha megkérem, hogy fussa már át egy írásomat.
Miközben sikertelen kísérletet tettem, hogy a Balfrásszal régóta dúló csevegést más mederbe tereljem (és közben, mint látható, elkapott a latin kórság, vazze), és ismét lepattantam a paranoia vasbeton faláról, egész pofás kis hozzászólás tömeg kerekedett a bejegyzése alatt. A hetvenegyedik kommentben Attila egy Justicia kritikát is belinkel.
Csak hogy ne maradjunk betevő baromság nélkül hosszabb ideig. Az a jó Balfrászban, hogy könnyű vele vitatkozni, ugyanis mindenki máson olyasmit kér számon, amit ő maga sem tud teljesíteni. Legalábbis egy racionális világegyetemben, mert az ő érdekes elképzelése szerint működő Univerzumban ő minden általa támasztott feltételnek és kritériumnak megfelel, de sajna rajta kívül senki más.
A legújabb Tücsök és Ogár, hogy klasszikust idézzek. És idézek:
… a kritika narrátora mindig egyes szám első személyű.
Fel kell azonban ismerni ennek minden következményét is! A személyes vélemény személyes felelősséggel jár, mely nem merül ki abban, hogy a blogom fölött ott a nicknevem! Az írott szó felelősségéről van szó: ha olyan fontosnak érzem saját véleményem, hogy azt meg kívánom osztani másokkal, akkor vállalnom kell ennek következményeit. Ha vállalom (célom), hogy mások véleményét befolyásolom, akkor vállalnom kell ennek következményeit. Ha érzem magamban a késztetést, hogy egy szöveg, egy könyv, egy szerző, horribile dictu, egy kiadó sorsába avatkozom, vállalnom kell ennek következményeit.
Egy régi ötletem volt, hogy amikor valaki olyasmit ír a számítógépén, ami ellentmond annak, amit korábban már leírt, akkor jön egy helyes kis felugró ablak, és figyelmezteti. Szadistább változatban tízezer volt a billentyűzeten keresztül, hogy emlékezetes legyen.
Sajnálatos módon a reklámok után ez a funkció nem került bele a felugró ablakok hatókörébe, de hát nem lehet minden tökéletes. Esetleg az önjelölt próféták, háztáji igazság bajnokai, és egyéb önmagukat az elnyomottak szószólójának és az abszolút, univerzális Tények hirdetőjének tartók a szerintem igencsak szükséges elmeorvosi ellátás mellett kötelezően részt vehetnének egy szemműtéten, mely során eltávolításra kerülne az a gerenda, mely észrevétlen lapul meg, miközben másoknál a szálka is pellengérre állíttatik.
Bár tök fölösleges paranoiás megszállottakba energiát fektetni, leszámítva az orvosi jellegű kezeléseket, futtassunk egy gondolatmenetet némely konstruktívnak tűnő felvetésről!
Próbáljunk a lényegre koncentrálni!
Aki a történetet összekeveri a mondatszintű gördülékenységgel és olvasmányossággal, mi a túróért égeti magát azzal, hogy ért a témához? (Az 5. és 6. kommentet tessenek szemügyre venni!)
Ismét nekiesik az általa gonzónak nevezett írásoknak és természetesen az íróiknak is. Zsigerből. Ami azért kínos, mert úgy csinál, mintha agyból tenné. Bárcsak.
Balfrász már a sokadik bejegyzést szenteli a hazai könyvpiac szörnyűséges helyzetének. Miközben néhány dologban nyilvánvalóan igaza van, mert tényekről beszél, addig a következtetései jó részével nem értek egyet. Főként az bennük a bosszantó, hogy miközben megpróbál logikai felépítményt alájuk tuszkolni, és hangoztatja, hogy ő aztán a tiszta gondolkodás alapján, pusztán következtetéssel jutott a megállapításokra, olyan emocionális elfogultság sugárzik a mondataiból, hogy szalonnát lehet pirítani rajta.