Az utóbbi időben sokkal ritkábban álltam a kritika kellemetlenebbik végén. Részben mert egyelőre többet szerkesztek, mint írok, másrészt viszonylag ritka eset, mikor egy szerkesztő azonnal tud ugrani, ha megkérem, hogy fussa már át egy írásomat.
A disszonancia harmóniája vajon milyen gyakran lepi meg az embert? Olvasom Sherwood kolléga blogján a “Közfelelősség - avagy elindult a kampány” című bejegyzést, miközben a Rednex Is he alive című számát hallgatom. Ez a kettő olyan elképesztő mértékben nem illik egymáshoz, hogy nyugodtan nevezhetem őket komplementereknek. És mégis…
Egyéb komment nélkül. Ki-ki kipróbálhatja magán. 
Nem szokásom újévi fogadalmat tenni. Nem hiszek a szokások és rituálék hatásaiban. Bár katolikusnak neveltek, nem hiszek az egyház Istenében. Magamban hiszek, és ez nem kötődik dátumokhoz, tradíciókhoz.
Hiszek viszont a szokások közösségformáló erejében. Hiszek az emberekre gyakorolt hatásaikban, bár ez nem misztikus, csupán a tudat jellegzetessége. Elfogadom a lehetőségét, hogy van olyan hatalom, amely túlmutat az anyagi világon.
Hmm, állati régen nem számolgatom, hány könyvet olvasok egy éven belül, de ha már Mg-b megszólított…
Nézzük csak. Mivel a fent említettel ellentétben nekem igenis nagyon bejön Card, elolvastam idén a Fáklyát a Teremtő Alvin-ciklusból, és ha már, akkor előtte újraolvastam a Hetedik fiút, a Rézbőrű prófétát, a Kovácsinast. A Vándorlegény nincs meg, azt kénytelen voltam gépen olvasni, mivel korrektúráztam leadás előtt a szöveget.
Megkésve bár…
Szóval, úgy kezdődött az egész, hogy felvetődött, igazán lefurikázhatnám Sherwood kollégát Jászfényszarura, ahol a Lumina Cornu szokásos őszi M* verseny rendezvényét tartja.
Nah, most aztán összejöttek a dolgok, kéne folytatni a Föld 2862-t, válaszolnom kéne Mg-b bejegyzésére, kellene írnom végre Jászfényszaruról is, erre viszont mit fogok tenni? Nos, Raon blogját olvasgatva egy olyan témába akadtam, ami engem is foglalkoztat egy ideje, így hát most erről fogok kicsit elmélkedni.
Előbb-utóbb Hannát is ráveszem majd, hogy szálljon be a játékba, de most Mg-b bejegyzésére reagálnék.
Régi poén nálunk a kérdés, mikor valaki a véleményemet kéri, hogy most udvarias legyek vagy őszinte? Ez amúgy nem feltétlenül kibékíthetetlen ellentét, de minél jobban ismeri egy szerkesztő az írót, annál inkább tisztában van vele, hogy mi az, amit nagyon nem szívesen hallana. Az udvariasság és az őszinteség csak bizonyos szint felett férnek meg egymás mellett, és nagyon sok szöveg nem éri el ezt a szintet.
Pénteken délután megtartottuk a Nyulak, sellők, viszonyok könyvbemutatóját a Sárkánytűzben. Aki nem volt ott, annak elárulom, hogy a szekérderéknyi süti és pogácsa mind elfogyott, egy csomó könyvet dedikált Hanna, és az egész összességében kellemesen sikerült. Volt vagy kéttucatnyi érdeklődő, a végén alig fértünk el a boltban.
Mivel először csináltam ilyesmit, és mert délelőtt egy jól sikerült mozdulatnak köszönhetően, mikor is megemeltem egy negyven kilós laborhűtőt, úgy nagyjából csak ülni voltam képes, lányos zavaromban nem a legsikerültebben vágtam bele az írónő faggatásába, de aztán egész tűrhetően belejöttünk. A végén még a közönségből is érkeztek kérdések, ami általában nem nagyon szokott működni, én pedig jól meg tudtam állni, hogy feltűnősködjek, úgyhogy elégedett voltam az eredménnyel. A következő majd még jobb lesz.
Egy csomó ismerőssel összefutottam, némelyikkel beszélgettem is kicsit. Jó ideje nem találkoztam már a legtöbbjükkel, nagyjából azóta, hogy jó távol helyezkedtem a M*-tól.
Nos, gyűlölöm a délelőttös műszakokat, mindig álmos vagyok, ha olyan korán kell felkelnem, meg ez a felhős szürke idő sem tesz jót az agilitásomnak. Mondjuk pozitívum a szél, mert az viszont bejön.
Mindegy, a lényeg az, hogy többé-kevésbé erre fogom, hogy mindeddig nem említettem valamit, ami először történik az életemben.
Hanna friss, ropogós novelláskötetének, a Nyulak, sellők, viszonyok című művének leend pénteken a könyvbemutatója, és engem kért fel, hogy vezényeljem le az eseményt.
Izgalmas. Még sosem csináltam ilyet, szóval készülődöm a kérdésekkel meg a tervekkel, hogy ne álljak ott bambán - remélhetőleg - egy csomó ember előtt.
Elolvastam a kötetet, mert bár a legtöbb novellához volt szerencsém korábban is, azért az sosem árt, meg többségük nagyon is tetszik.
Érdekes ez amúgy. Az én írásaim általában nem jönnek be Hannának, még az a kevés sem, amelyik tűrhetően sikerült, ellenben én kedvelem az övéit, és ami még furább, komoly átfedés mutatkozik a mindkettőnk által nagyra tartott írók között. Mi következik ebből? Nos, a kézenfekvő következtetés, hogy pocsékul írok, ami mostanában tökéletesen igaz is. Elég régóta nem foglalkozom rendszeresen az írással, és ebből éppúgy ki lehet esni, mint bármilyen más rutinból. Ha pedig az ember küszködik az alapokkal, akkor a felépítmény általában megsínyli.
Na de elkalandoztam, a lényeg, hogy jó sok érdekeset lehet majd megtudni a kötetről és Hannáról, meg az írásról, meg az olvasásról, és ha valakit mindez érdekel, 2009. október 16-án 17 órakor a Sárkánytűzben élőben meghallgathatja-megnézheti.