Írókör - írótábor
Nos, megkésve bár, de legalább többé-kevésbé összeszedetten: ímé a beszámoló a 2010-es Írókörös írótáborról.
Kellemes kis programnak ígérkezett ez már tavaly is, de meló meg egyéb okokból kifolyólag végül is nem jutottam el, ezért aztán idén jobban szervezkedtem, hogy le ne marajak róla. Mint nem körtagnak, némi pluszt kellett nyújtani a meghívóért cserébe, ez pediglen egy írással kapcsolatos előadás. Ami azt illeti, elég sokat töprengtem rajta, hogy miről is tartsak előadást olyanoknak, akik évek óta ilyeneket hallgatnak szép számmal. Aki egy kicsit is ismer, tudja rólam, hogy leginkább a konkrét, instant felhasználható író eszközök és trükkök kedvelője vagyok, mert hát a gyakorlati útmutató az, ami leginkább hiányzik az elméleti megközelítések mellől. Mivel azonban ez a nyár leginkább az eddigi gyakorlatokkal történő szakítás jegyében telik nálam (majdnem azt írtam, hogy telt nálam, pedig még hol a nyár a vége, és hol a megszokottal történő szakításoké!), gondoltam egyet, és inkább a Hitelesség az írásban című kis gondolatmenetet hoztam össze. Hogy azért ne legyek teljesen formabontó, tettem ezt a megszokott tematikám szerint, ami olyannyira jól sikerült, hogy egyesek végig szunyókálták az előadást, abban a biztos tudatban, hogy ezt már hallották. Persze később jöttek azzal, hogy meleg, meg ebéd után, meg izé… Amúgy tényleg tartottam pár nagyon hasonló előadást a Cohors Scriptorium egyik utolsó szemeszterében, már témában, de pont ugyanezzel a felépítéssel. Tanulság: legközelebb valami meghökkentőbbel kell készülnöm.
És akkor most jöjjön a beszámoló maga!
Miután a hét első két napját még végigszenvedtem a melóhelyen a Mecsek erdeiről ábrándozva, szerdán összepakoltam az öt napra szánt kis motyómat, laptopot, oszt nekivágtam a Hannáékhoz vezető útnak. Miután felpakoltam a Falkavezér-Méhkirálynőt és tekintélyes mennyiségű holmiját (aminek nagy részét a kajához kellő cuccok tették ki), elindultunk a következő állomásra, ahol Csagot és Nadire-t kellett volna felvennünk, ámde csak az előbbi jelent meg, utóbbi úgy döntött, inkább saját erőből jut el az isten hát mögé. Ami végül is nem volt rossz döntés, ugyanis Hanna elfelejtette megemlíteni, hogy kisteherautónyi kaját kell még beszereznünk, és így Nadire vagy Csag legfeljebb a tetőbe kapaszkodva tehette volna meg az Óbányáig vezető utat. Legközelebb előre tisztázni kell a holmik mennyiségét…
Miután ezeken a nehézségeken túljutottunk, elindultunk. Na, az út sem volt egyszerű, apám jól fejlett navigációs kütyüjében igen régi a térkép, ráadásul frissítés sincs hozz, hogy oda tegyem a drága céget, ahová való, úgyhogy kissé korábban tértünk le az M6-osról, mint kellett volna, de legalább némi tévelygés után megebédeltünk, aztán vissza a pályára és immáron irány a zsákfalu.
Óbánya aranyos kis falvacska, a szállásunkul szolgáló turistaháztól kétszáz méterre az út ösvénybe megy át, és van ott tó, meg patak, meg hegy, meg völgy, meg erdő meg csupa gyönyörűség, amitől egy természetkedvelő langy tócsaként terül el, nyál csorgatva. És éljenek a képzavarok!
Lecuccolás, ismerkedés. A többséggel soha nem találkoztam, tehát az ilyenkor szokásos vazze, te aztán jól lefogytál típusú megjegyzésre csak akkor került sor, mikor Nadire is megérkezett, mert ő a Cohorsból már ismert még hirdetőoszlop jellegűen.
Na, aztán, hogy mindenki elfoglalta szobáját-ágyát, beizzította a laptopját, kezdődhetett a móka.
És hát tényleg az volt. Előadás, írásgyakorlat, felolvasás, előadás, gyakorlat, felolvasás, ebédfőzés, kaja, előadás, írásgyakorlat, írás, alvás. Szerda, csütörtök, péntek, szombat.
Én általában elég korán felkeltem, szóval volt egy-két órám a reggeli torna előtt, amikért még Csagnak és Körminek valahogy törlesztenem kell… na mindegy, úgyhogy ez az idő pompásan elég volt rá, hogy ketten-hárman is megnézzük a levelezésünket az igen gyéren csordogáló mobilneten, aztán belevessük magunkat egy kis ráhangoló írásba. Aztán a fenti menetrend következett.
Isteni kajákat ettünk, citromfüves csirkét, meg lecsót, meg gulyáslevest. Bár el kell mondanom, hogy a falu vendéglője messze nem állt a helyzet magaslatán, de első este egyefene elment, aztán meg főztünk magunknak, és az tényleg jó volt.
A szombat este kicsit elhúzódott, ekkor tartottuk a búcsúbulit, aminek kapcsán meg kell állapítanom, hogy még mindig mulatságos közel egyedüli józanként a társasággal tartani, valamint hogy buli nóták dalszövegeiből meglehetősen alulművelt vagyok. 
Azért, amikor behatoltunk a közeli másik tábor területére, voltak pillanatok, mikor azt gondoltam, én már öreg vagyok ehhez, míg ketten-hárman próbáltuk kiterelni a többieket, hogy hagyják békén szegény kölyköket, de aztán sikeresen visszatértünk a bázisra, és onnantól már nem volt gond. Az este fénypontja természetesen a Raves salsa-tanfolyama volt, és csak hab a tortán, a férfi lábszépségverseny győztesét is benne tisztelhettük.
Ilyen töményen ennyi marhaságban már rég volt részem, nagyon élveztem.
Vasárnap reggel - megjegyzem úgy három és fél óra alvás után - páran elmentünk kirándulni a cseperésző eső ellenére, amit egyáltalán nem bántam meg, mert a környék tényleg vadregényesen szépséges, a társaság kiváló, a csepegő szikla meg a vízesés meg a jéghideg patakban gázolás pedig vitán felül megérte az erőfeszítést. Kissé mókás volt, amikor az egyik gázlón átkeléskor akkorát estem, hogy mindenki azt hitte, kiskanállal kell összekaparni, de én persze hősiesen legyintettem, miközben feltápászkodtam, és azon tűnődtem, mennyire festhetek hülyén. Én is csak közönség előtt tudok igazán bénázni, na mindegy…
Aztán csomagolás, pakolás, indulás, ebéd Szekszárdon, és hosszú-hosszú autókázás hazafelé a 6-oson, mert nem volt kedvem még egy autópályamatricát venni. Úgyhogy Nadire-ral elkonvojoztunk a Petőfi-hídig, ami szintén érdekes élmény volt, mert Hanna közben felolvasást is tartott, amit persze csak Csag és én hallottunk, mert Nadire a saját kocsijában nehézkesen kapcsolódott volna be, aztán míg Csag busza indult, volt alkalmunk nálam hosszasan elbeszélgetni, ami különösen érdekes és tanulságos volt.
Szóval nem hiszem, hogy a tavalyi madridi utam óta volt olyan öt nap, amit hasonlóan tartalmasan töltöttem volna el, és ennyire élveztem volna, úgyhogy részemről köszönöm mindenkinek!
augusztus 25th, 2010 at 14:24
Láttam én is a szunyókálókat, Wyquin!
Na utána már nem kellett ez ügyben többet megszólalnod… 
Én egyébként azt a kirándulást a tábor legkedvesebb programjai közt tartom számon.
Pedig szépen összeszedett előadással jöttél, én például friss írókörös tagként több újdonságot is találtam benne. (Gonoszkodva: jó volt az ismétlés…)
Az indiántábor elfoglalása amúgy pedagógiai okokból történt… szerintem te is láttad, hogy a kis rézbőrű-tanoncokat milyen jól összekovácsolta az ‘ellenség’ megjelenése.
A patakba zuhanásodról pedig: az esésig annyiszor figyelmeztetted a lányokat, hogy vigyázzanak a csúszós kövekre, hogy már én is elhittem, hogy csak velük történhet ilyesmi.
Mit is mondhatnék így utólag? Jövőre ugyanígy!
augusztus 25th, 2010 at 14:37
[...] Más szemmel: Onsai és Wyquin beszámolója. [...]
augusztus 29th, 2010 at 08:46
Ha rajtam múlik, jövőre is ott leszek.
És nekem is nagy élmény volt a kirándulás, meg az éjszakai buli… meg úgy az egész.