Tükör érzés
Kicsit fura dolog magunkról olvasni mások írásaiban. Lehet az egy komplett kritika, vagy egy odavetett mondat, én mindig kicsit tartózkodó vagyok. Főként akkor, ha amúgy nem értek egyet teljesen a leírtakkal.
Ez az érzés most kétszer egymás után meglepett. Először akkor, mikor Hanna átküldte Essence blogjának linkjét, ahol a Dalvarázsról esett szó, másodszor pedig, amikor Fairylona írt összefoglalót a március-április hónapi eseményekről az SF szemlézőbe.
Kezdjük a Dalvarázzsal. Én soha, semmilyen körülmények között nem nevezném túl jónak azt a novellát, bár kétségtelen, hogy az olvasó saját véleményét nem kell, hogy befolyásolja az íróé. Az a novella egyébként leginkább a gyávaság és a kommunikációs félreértések mementója számomra. Ha egy kicsit bátrabb vagyok, a három főszereplő mindegyike kap egy szálat E\1-ben, és akkor az erotikus jeleneteket a lány szemszögéből mutatom be. Ez kiegyensúlyozta volna a novellát, új nézőpontot és stílust jelentett volna, és nem utolsó sorban a szerkezet sokkal tisztábbá válik. A kommunikációs zűr pedig köztem és a szerkesztőm között merült fel, és ezek után igyekeztem minden megjegyzést alaposan tisztázni. Kaptam ugyanis az egyik átírás után egy olyan jelzést, hogy megváltozott a fókusz, és ezzel kellene kezdenem valamit. Én meg nézegettem a jelenetet, ahol szerepelt a beszúrás, aztán vállat vontam és mentem tovább. Holott az a mondat az egész novellára utalt és valóban nem ártott volna megérteni.
Ettől függetlenül persze örülök, hogy akad, akinek ennyire tetszik a novella, melyik író ne így gondolná?
Az SF Szemléző más eset. Nem mondom, hogy felettébb lelkes lettem volna, mikor azt olvastam, hogy a toleranciáról szóló blog bejegyzésem olyan kontextusban kerül említésre, amely elsősorban a gyermetegségét emeli ki. Nyilván annak, akit különösebben nem izgat ez a téma, érthetetlennek tűnik, hogy mi a túróért kell ennyit nyavalyogni ezen. Én mondjuk azt gondoltam, hogy az álláspontok toleráns kezelése érett hozzáállásra utal, de azt hiszem, az érett kifejezés ezen értelmezése mindenki saját szíve joga. Úgyhogy, ha kívülről gyerekesnek tűnik a dolog, én készséggel elhiszem, hogy valamit rosszul csináltam.
Mondjuk ez a reakciókból is sok mindent megmagyarázna. Hiszen ki venne komolyan a kedvenc, rágcsálnivaló gumicsontjával kapcsolatban olyasmit, ami gyerekes hisztire emlékeztet? Szóval lehet, hogy érdemes lenne átgondolnom, hogyan lehet ezt jobban csinálni.
Ettől persze az érzés még nem változik. Ott állok egy tükör előtt, ami nem azt mutatja, mint amit én látni szeretnék. És voltaképp mindegy, hogy melyik irányba torzít, az, amit mások látnak belőlem, nem az, mint aminek én mutatni szeretném magam.
Most már csak azt kéne kitalálni, hogy lehet ezen változtatni?
május 15th, 2010 at 17:05
Szerintem egy blogger sem azt mutatja magából, amit szeretne. És ez talán jól is van így, mert aki képes teljes mértéknem erre, az olyan manipulációs szinttel rendelkezik, hogy részemről nem szeretném, ha erre járna…
(De ha segít, az sf vitában nem tűntél gyerekesnek. A Dalvarázs meg jó volt, de néhol zavaros.)
május 16th, 2010 at 19:39
Most viszont tényleg gyerekes leszek: én csak azt szeretném, ha annak látnának, ami vagyok. Tudom, hogy nem lehet, és azt is tudom, hogy ami vagyok, és amit gondolok magamról az sem feltétlenül ugyanaz, de akkor is.
Ha megkérdezném a barátaimat, családomat, netes ismerősöket, mindenki mást mondana rólam, ha valami csoda folytán siekrülne kihúznom belőlük a valódi véleményüket, és ezzel elég régóta tisztában vagyok.
Mégis, furcsa módon a saját kommunikációs kudarcomnak tudom be, hogy vannak, akik egész másnak látnak, mint aminek én tartom magam.
Ez persze ritkán befolyásol igazán, általában azt teszem, amit helyesnek tartok, a legtöbbek véleményétől függetlenül.
De az ember nem élheti úgy az életét, hogy ügyet sem vet a körülötte lévők véleményére. Külső visszajelzés híján nagyon el tud szállni az önértékelés a helyes iránytól.
Amikor pedig pedig éppen rossz hangulatban talál egy-egy teljesen váratlan visszajelzés, vagy annyira különbözik mások véleménye az enyémtől ugyanarról, egy kicsit elbizonytalanodom.
Jó lenne megtalálni az egyensúlyt.
május 18th, 2010 at 23:06
ej bazzeg, asszem kapol egy saját linket a fatumteamen, mert egyre nehezebb idetalálni, és persze pont írsz valami érdekeset
szerintem ami a neten lezajlott az ügy kapcsán korántsem volt annyira gyermeteg mint ami élőben történt
május 19th, 2010 at 15:17
Megtisztelő lenne.
És igen, élőben sajnos nincs idő lehiggadni és átgondolni a választ, egy csomó dolog zsigeri reakciót hoz, ami nem tesz jót a vitának.
Mint mondtam, élőben leginkább az előítéleteink és sérelmeink csaptak össze, nem az álláspontok.
augusztus 23rd, 2010 at 11:56
Ennyire nem akartam kritikus lenni. Remélem, máskor is eljössz, és kevésbé lesz a hangulat paprikás.