A szemellenző kényelmes
Herbie botor módon arra vetemedett, hogy cikksorozatot írjon a szerepjáték jövőjéről. Meg a Second Life-ról. És a két téma tulajdonképpen egy. Szóval Herbie megpróbálta a jövőbe vizionálni a szerepjáték beépülését az SL-be. Itt és itt megtekinthető az eddigi két cikk.
Szegény, nem is sejtette, hogy darázsfészekbe nyúlt. A veretes, több kilónyi szabálykönyvekkel járó, a szakóca feltalálása óta szerepjátszó ősjátékosok rögvest a szívükhöz kaptak (tisztelet a kivételnek), hogy micsoda szentségtörés ilyet még említeni is!
Én, esküszöm, mindig felnyüszítek, ha ilyen reakcióval találom szembe magam. Ok, értem én, hogy a műveltség alapvetően a humán műveltséget jelenti a többség számára, meg hogy a bölcsész kar vonzóbb, mert a műszaki rohadt nehéz (ez nagyon durva általánosítás, itt kérek bocsánatot mindenkitől, a sarkítás csak a drámai felhangot szolgálta), de azért érdekes, hogy mennyire nem tanulunk a múltból. Úgyhogy álljon itt egy rövid szösszenet, amit majdnem a cikkek alatti hozzászólásként küldtem el:
Előre is bocsánatot kérek, amiért nem teljesen a cikk témájához fogok hozzászólni, de számomra mindig kissé meglepő, ha a történelmi példák tanítása elsikkad.
A kerékpár története például alig több mint kétszáz évre tekint vissza Európában, és kezdetben még az újságok is nagyon kiröhögték. Őszintén szólva a Volta-oszlopból nyert elektromos áram ipari felhasználása sem tűnt különösebben vonzónak, mert mi a túróért akartak volna nagy mennyiségű békalábbal rugdalózni? Azért, ha belegondolunk, hogy csak a Kelly’s 50.000 bringát ad el évente a kontinensünkön, és az öt nagy netes kereső cég több áramot fogyaszt, mint Magyarország, talán megfontolásra érdemessé teszi, hogy óvatosan bánjunk a kategorikus nemekkel. Az USA szerverei 2005-ben annyi áramot zabáltak, amennyit a paksi erőmű két és fél év alatt termel.
És csak úgy poénból, amikor egy összeadáshoz negyedórát kellett lyukkártyázni, hogy meglegyen a program, ki gondolta komolyan, hogy videót nézünk hálón keresztül, és a 3D grafika élethű fény-árnyék hatásokat generál a hullámzó vízfelszínen?
Amikor a „jövő” a téma, nem árt ezeket kicsit észben tartani. Nem vagyok biztos benne, hogy az SL a szerepjáték jövője, de abban igen, hogy már a jelenlegi technológiákban is bőven van annyi potenciál, hogy élvezhető virtuális világot teremtsenek. Innentől kezdve pedig, lássuk be, nem nagy lépés, hogy az asztalt felváltsa a virtuális környezet.
Ahol, ha a játékosnak igénye van rá, nyugodtan tehet játékon kívüli megjegyzéseket is, alkalmasint úgy, hogy a játékban ez ne jelenjen meg, tehát az asztal körüli beszélgetés egyéb témákról nem megoldhatatlan.
Amikor elkezdett elterjedni a telefon, a legtöbben még csak nem is hallottak róla, a többiek jó része meg csak legyintett, elvégre a levél, meg személyes találkozás annyi éven át jól bevált. Ma többet beszélek a családom egyes tagjaival mobilon, mint személyesen. Nyilván nem pótolja az utóbbit a telefonom, de kiegészíti, lehetővé teszi a kapcsolattartást időhiány és távolság ellenére, tehát nem szívesen mondanék le róla. És mindez abból az ormótlan, kurblizós izéből lett.
A technikai fejlődést nem nehéz alábecsülni. De azért érdemes belegondolni, hogy tizenöt éve a net még mennyire gyerekcipőben járt, egy 2006-os adat (bocs, lusta voltam frissebbet keresni) szerint az üvegszálas kábelen történő adattovábbítás rekordja pedig több, mint két és fél terabit másodpercenként. A Samsung pedig (ok, csak öt méterre, szóval azért ez még nem a skála vége) 500 Mbps-os vezeték nélküli sebességet ért el idén.
Azért ezek már elég jó alapok egy komplett VV környezet működtetéséhez. Bizonyára sok idő el fog telni, míg ez lesz a népek hétköznapi konfigurációja, de ha egyszer eljön ez az idő, akkor a gyerekeink, unokáink igen nagyon fognak röhögni az asztalt körbeülős ósdiságokon.
Szóval, feleim, egy kis kreativitással, nyitottsággal és képzelőerővel nagyon is izgalmas jövőképet lehet festeni az SL szerepjátékos vonatkozásai számára. És ez a három fenti tulajdonság az, amire mi, szerepjátékosok olyan fenemód büszkék vagyunk, nem?
Az utolsó kérdés költői volt. Tudom, hogy a szerepjátékosok szeretnek úgy tenni, mintha a hobbijuk maga volna a Nagy Tanító, de azért az rpg messze van a Tollaskígyótól. Az rpg-sek is csak emberek, mint bárki más, és akármennyire megéreztük régebben, mit jelent a szűklátókörűség, az előítélet, ezektől némelyikünk sem mentes. És legtöbben már nem emlékeznek, milyen volt, mikor a suli könyvtárából kitiltották a “sátánista társaságot”, meg amikor az osztályfőnök behívatta a szülőket, hogy vessenek véget a szektázásnak, mert rossz vége lesz.
Az SL nem rosszabb, csak más. Az idők változnak, vazze, és ez akkora közhely, hogy alig fér a képernyőre. A “Nekem jobban bejön az asztal körül csipszezés a haverokkal” állatira messze van a “Az SL sohasenem lesz sose a szerepjáték jövője, tuti sose!” marhaságtól. Szinte biztos vagyok benne, hogy lesznek jó páran, akiknek tíz-tizenöt év múlva igenis az SL jelenti majd a szerepjátékot. És lesznek jó páran, akik még akkor is ósdi könyvekkel fognak játszani, és maximum e-book olvasókon tárolják majd, oszt ennyi lesz a technikai fejlődés.
Megvan annak is a varázsa, ki tagadná? Kólát, sört inni, csipszet enni, hajnalba nyúlóan játszani, felemlegetni a régi szép időket, amikor még nem várt senkit asszony, gyerek, és kétnapos kalandokat lehetett nyomatni, dobálni a kockákat, zörögni a karakterlapokkal, hallgatni a mesélő egyre rekedtebb hangját… Jah. Nekünk még ezzel kezdődött a korszak. De hogy a jövő - számítógép és VV sisak generálta virtuális valóság - környezetei miért ne lehetnének ugyanilyen hangulatosak a srácok és az unokák számára, dögöljek meg, ha értem!
Tags: rinya, szálka-gerenda