Go, Wyquin go!
Rögvest elnézést is kérek a címért, nem tudtam kihagyni. Már csak azért sem, mert egy régi adósságot kell törlesztenem, ugyanis Sherwood A gójátékos című könyvről írott bejegyzéséhez nem fűztem kommentárt, pedig akartam. Tényleg. Csak hát közbejött ez-ez. Úgyhogy most pótolom.
És akkor akár kezdhetném úgy is, pedig úgy reméltem, hogy… de nem lenne igazságos. Valójában sejtettem, hogy JJS-nek kevésbé fog tetszeni a könyv, mint nekem. És abban is tökéletesen igaza van, hogy mást keresünk egy történetben.
Minden írónak megvan a maga elképzelése az ideális történetről. Én például gyakran kapok lábrázást attól a történetvezetési stílustól, amivel Csigás Gábor szándékosan nem zárja le a sztorit. Ott ülök a befejezés után, és azon filózom, most csak kivették a kezéből a klaviatúrát, vagy mi a túró? Hol a vége? Ki kivel van, vagy egyáltalán?
Pedig a befejezés szándékos, Csigás bevallottan azokat a sztorikat szereti, ahol olvasóként tovább gondolhatja a történetet. Számomra viszont azok a sztorik jönnek be, ahol le van zárva a vége. Ami olyan, mint egy fizikai test, van eleje, közepe meg vége, oszt csókolom.
Namostan. A befejezés, amellett, hogy lezárja a történetet, ezen kívül még számtalanféle módon eltérhet. JJS azokat a történeteket kedveli, ahol a vég egészen az utolsó pillanatig bizonytalan, ahol a megoldás meglepő. Én egy kicsit szkeptikusabb vagyok ezekkel, mert a meglepő és kiszámíthatatlan véget gyakran találom erőltetettnek, és az zavar.
A Dalvarázs című novellám - ami az Eratoban jelent meg - egyik kritikájában éppen azt kifogásolta a kritikus, hogy a vége kiszámítható, a főhős pontosan azt teszi, amit várunk tőle. Akkor elgondolkodtam a kritikán, és arra jutottam, hogy ez tűnhet hibának az olvasó szemében, és a maga szempontjából igaza is van, hiszen nem azt kapta, amire várt, de az én oldalamról nézve ez mégis inkább az írói szándék megvalósítása.
Persze tudom, hogy a szándékosan elkövetett hiba is hiba, ebben nincs vita. Én azonban úgy gondolom, itt nem hibáztam, hanem következetesen végigvittem egy koncepciót, ami nyilván többeknek nem jött be. És ez végül is nekem jó. Az olvasónak talán nem annyira, de őszintén remélem, hogy volt akinek tetszett.
A gójátékos olvasása során lenyűgözött, hogy milyen jól ellenpontozta egymást a két szereplő. Fejezeteik mind stílusukban, mind eszmerendszerükben, mind ábrázolásmódjukban teljesen elütnek egymástól, és ez izgalmas volt.
A kínai lány bonyolult személyiség, kamasz, lázadó, meg nem értett, zseniális játékos, tapasztalatlan, felfedező. A jelenetei tele vannak saját életének és személyiségének újabb és újabb vonásaival, amik lassan derülnek ki az olvasó és a szereplő számára egyaránt. A japán katona ezzel szemben tökéletesen szilárd személyiség, neveltetése és ideológiája lefed minden területet. Nincs megingás, még akkor sem, amikor olyasmivel találja szembe magát (foglyok kínzása), ami nyilvánvalóan túlmegy azon a határon, amit tisztességesnek tart. Még ekkor is rendületlenül kitart az elkötelezettsége, és a pragmatizmus felülkerekedik az erkölcsi aggályokon.
És nem változnak. Egyik sem. Az egész regény alatt mindkét főszereplő vitathatatlanul és zseniálisan önmaga marad, minden motivációval (ami a japán katonánál faékszerűen egyszerű, a kínai lánynál önzően bonyolult) és cselekedettel együtt. Az író nem esik abba a hibába, hogy megváltoztatják egymást, nem keveri a fejezetek stílusát, a japán katona nem lép ki a szerepéből, a kínai lány nem lesz hűtlen saját magához.
A szerelem nagy úr. Szinte bármire ráveheti az embert. Ezt a két szereplőt azonban olyan látens és plátói szerelem köti össze, amely csupán ígéret, és ezért a bizonytalan lehetőségért egyikük sem adja fel az elveit. Talán, ha több idejük lenne, ha mások lennének a körülmények. Bár olyan idegenek, annyira mások az elveik és erkölcseik, hogy igen kétséges, lenne-e jövője a kapcsolatuknak.
És a vége. Hát igen, kiszámítható. Az utolsó pillanatig lehet tudni, mi történik majd, cirka a regény felétől, amikor találkoznak. Abban nem voltam teljesen biztos, hogy milyen körülmények között következik be a dolog, de abban igen, hogy bekövetkezik.
A megvalósítás végül valóban bicsaklik egy picit, mégpedig a JJS által is említett földrajzi valószínűtlenség miatt, de ebben a kérdésben amondó vagyok, hogy szintén szándékos. A keleti filozófiák karmikus vonását figyelembe véve azt gyanítom, hogy az író szándék itt azt jelzi, akiket a végzet összetartozónak szánt, azok minden nehézség ellenére találkozni is fognak. Bármennyire is próbáljuk a nyugati gondolkodás sablonjai alapján megítélni a könyvet, figyelembe kell vennünk, hogy egy egészen más kultúra terméke ez a mű.
És a lezárás pedig zseniális abban az értelemben, hogy miután az író gondosan elvágott minden létező megoldást egyetlen kivétellel, ami a szereplők számára elfogadható, a szereplők azt az egy dolgot teszik, amit tehetnek, és egyikükben sem merül fel, hogy máshogy is lehetne.
Lehet, hogy a sorsba való ilyen mélységű beletörődés a nyugati gondolkodástól idegen, az elvek az én elé helyezése ma már nem ennyire elterjedt, de nekem éppen ezért jött be nagyon a könyv. Én éppen ezt hiányolom a kultúránkból, és borzasztóan tetszett az a gondolat, hogy az életünk árán is önmagunk maradhatunk, és vannak olyan szabályok, amiket senki, semmilyen körülmények között nem szeg meg, és ezek a szabályok, éppen azért, mert mindenki mindig betartja őket, egyben tartanak egy társadalmat.
Lehet persze vitatkozni ezen szabályok helyességén, hiszen Japán a busidó szellemét használta fel arra, hogy meghódítsa Kína egy részét, számtalan áldozattal járó háborúban. Lehet vitatkozni azon, hogy az élet, bárkinek az élete nem fontosabb-e a szabályoknál. De ha létezik olyan elv, ami nem függ értelmezéstől, körülményektől, önzéstől, érdekektől, hanem mindentől függetlenül mindig számítani lehet a betartására, az olyasmi, amire nagy szükség volna.
Ez a gondolat az, amit számomra A gójátékos közvetített, és ezért gondolom, hogy zseniális könyv, remek befejezéssel. Csak annak kell olvasnunk, aminek szerintem készült. És ezzel kapcsolatban majd, ha letisztáztam magamban a témát, majd írok egy bejegyzést az olvasói elvárásokról. 