Akasztott hóhér
Az utóbbi időben sokkal ritkábban álltam a kritika kellemetlenebbik végén. Részben mert egyelőre többet szerkesztek, mint írok, másrészt viszonylag ritka eset, mikor egy szerkesztő azonnal tud ugrani, ha megkérem, hogy fussa már át egy írásomat.
Szóval, most, hogy átestem az élveboncolás első fázisán, minden reménybeli íróval megosztanám az élményből fakadó tanácsaimat.
1. Lehetőleg ne olvasd el a művedre kapott kritikát, míg legalább egy-két hét el nem telt a megírása óta! Akkor sem, ha akkora mázlid van, hogy hamarabb kapod vissza a szerkesztődtől. Hidd el, jobb ez így. A távolságtartás sokat segít a nem kellő befogadás elkerülésében.
2. Amikor elolvastad a kritikát, ne tégy semmit! Ne mozdulj! Ne beszélj! Tényleg ne beszélj! Semmiképp! Ne gondolkodj! Levegőt is csak annyit vegyél, amennyit feltétlen muszáj! És számolj el ezerig!
3. Csukd be szépen a szövegszerkesztődet, állj fel a gép elől, és csinálj valamit, aminek nincs köze az íráshoz! Bármit. Akármit. Hosszan.
4. Másnap ülj vissza a gép elé, de csak ha nyugodt és derűs vagy! Ha rossz napod volt, halaszd el a javítás elkezdését!
5. Vésd eszedbe, ha azt gondolod a szerkesztődről, hogy direkt szívat, vagy a legegyszerűbb dolgokat is képtelen felfogni, TÉVEDSZ! A szerkesztő azt olvassa ki a szövegedből, ami oda van írva, ha te mást akartál kihozni belőle, elcseszted. Te. Nem ő.
6. A szerkesztőnek mindig igaza van. Ezt meg úgy naponta százszor érdemes elmormolni, mint egy mantrát, vagy leírni ugyanennyiszer. És el is kell hinni. Mert így van.
7. És most szépen nekiülhetsz a javításnak. Ha valamivel nem értesz egyet a kritikában, kérdezz! Ne pofázz vissza, ne akard megmagyarázni! Kérdezd meg, miért írta, gondolta azt a szerkesztő amit, és figyelj oda! Aztán javítsd ki a szöveget!
8. Légy hálás! Tényleg. Komolyan. És köszönd meg!
Majd jelentkezzen nálam, aki be tudja tartani ezeket a szabályokat, én még csak gyakorlom. 
Tags: barátok, szerkesztés, szívből
március 7th, 2010 at 15:52
:jelentkezik:
Lehet, nemtől is nagyban függ, hogyan áll az ember az átíráshoz. Én 90%-ban simán megfogadom a szerkesztők tanácsát. Ellenben amitől síkideg leszek az, ha a szerkesztő annyit mond rá, hogy “jó”. Meg nem tesz nyelvi javaslatot, csak összességében egy mondatot ír egy novellára. Két lány ismerősöm is szintén így van vele. Úgyhogy ezt komoly 3 fős minta alapján mondom.
március 7th, 2010 at 20:06
Én nehézfejű vagyok. Mindig azt remélem, egy kritika segít jobbá tenni az írásomat, de legtöbbször nem nagyon tudok vele mit kezdeni. Nem azért, mintha nem akarnék, csak gyakran nem értem, mit akar a szerkesztő. Nyilván a szóismétlés meg efféle megjegyzések nem szorulnak komolyabb magyarázatra, de nem egyszer jól jönne, ha a kifogásolt jelenet mellé valaki odaírná, hogy pontosan mi vele a gond, és mitől lenne jobb. Szóval én nagyon nem vagyok könnyű eset íróként.
március 8th, 2010 at 17:35
Ajajj, gyanús volt a nagy hallgatás. Még számolsz?
március 8th, 2010 at 21:14
Már nem.
Csak a meló miatt tűntem el kissé, meg a szerkesztések húzódnak, mint a rétestészta. De előbb-utóbb azért majd csak levegőhöz jutok.
Na és akkor…
április 15th, 2010 at 14:09
szintén jelkez,
ez így azért leírva elég durva, ezen a “nem érted mit akarok írni” meg “értem, de hülye vagy” dolgokon át kell esni, szerinted hogy lehetne megbeszélni bárkivel is a problémákat, ha közben elszámolnék 1000-ig?
szerintem itt azért eldől, hogy valaki alkalmas-e erre a szakmára, vagy nem (ha nem, akkor irány a Novum :))
április 16th, 2010 at 08:31
Scal
Hacsak valaki nagyon nem nyugodt, megfontolt stb., nem nagyon ajánlom egy kritika azonnali, élőben történő megbeszélését a szerkesztővel.
Persze különbözőek vagyunk, van, akinek ez semmiféle gondot nem jelent, nálam ez nem szokott beválni.
Azt gondolom, mindig kell magunknak időt hagyni arra, hogy kiléphessünk a saját nézőpontunkból és elfogadjunk egy másikat.
De az is lehet, hogy csak én vagyok túlságosan egoista és makacs.