Hiba hatás
Időnként hibázom. Lehet, hogy én vagyok a hülye. Némelyik barátom halvány utalásából (Te hülye vagy, bazdmeg!) is ezt silabizáltam ki. De most nem is azon van a hangsúly, hogy hülye vagyok-e (amúgy persze, szinte sosem gyanúsítottak meg azzal, hogy normális lennék ). Inkább a hibák hatás mechanizmusáról elmélkednék.
Vannak ugye az akut hibák. Az ember mond, tesz, nem mond, nem tesz valamit. Amit nem kellene vagy kellene. Na, most, hogy kezd zavaros lenni a fejtegetés, menjünk tovább. Amikor ilyesmi történik, az ember hamarosan (ez elég relatív) szembesül a következményekkel. Amik rendszerint tovább tartanak és több problémát okoznak, mint a hiba elkövetésének ideje, vagy a megkönnyebbülés, öröm stb., amit az elkövetéskor érzünk. Ha teszem azt türelmetlenségből leverjük a poharat az asztalról, összetakarítani rendszerint több idő. Kicsit rosszabb esetben valakinek a kedvenc pohara volt, és akkor még ott a járulékos érzelmi kár, amit szintén tovább tart jóvá tenni.
Vannak hibák, amelyek elkövetésekor többé-kevésbé tisztában vagyunk azzal, hogy elcsesszük. Ilyenkor a pillanatnyi előnyök kedvéért igen nagy kockázatot vállalunk a hosszú távú terveink rovására. Ilyen például, amikor megcsaljuk a partnerünket, hazudunk a főnökünknek, eljátsszuk a fizetésünk. Általában sokkal tovább tart az elkövetett hibát kijavítani, ha egyáltalán sikerül, mint ameddig a pillanatnyi előny tartott, és rendszerint sokkal jobban fáj a hiba következménye, mint amennyi örömünket leltük az elkövetésében.
Vannak aztán az attitűdök. Amikor következményektől függetlenül újra és újra elkövetünk valamit. A szándékosan elkövetett hiba is hiba, és minden hibának vannak következményei. Az attitűd esetén viszont időnként egyszerűen arról van szó, hogy nem ismerjük fel, hogy hibázunk.
Minden szituációnak, konfliktusnak több megoldása van. Mindegyiknek. Kivétel nélkül. Az, hogy bizonyos megoldásokat rögtön elvetünk vagy kizárunk, nem azt jelenti, hogy ezek a megoldások nem léteznek. Legfeljebb nem tartjuk megfelelőnek őket.
Namármost. Az attitűd esetén bizonyos szituációk, konfliktusok típusos megoldásait részesítjük előnyben. Meg lehetünk győződve arról, hogy igazunk van, jól cselekszünk, és talán nem is tévedünk.
Önmagában az, hogy valami nem helytelen, etikátlan, tisztességtelen, törvénytelen, nem jelenti azt, hogy megfelelő is. Amikor az attitűdünknek megfelelően cselekszünk, lehet, hogy nem vétünk a fenti szabályok egyike ellen sem, de ettől nem lesz a megoldásunk automatikusan jó.
A megfelelő megoldás ugyanis a fentieken kívül tartalmazza még azt a kritériumot is, hogy valóban megoldás az adott helyzetre. Ez nagyon fontos, ám pont ilyen körülhatárolhatatlan fogalom. A legtöbb “jó” megoldás is valamilyen kompromisszumon alapszik. A kompromisszum pedig a megoldás olyan fajtája, amivel igazán senki sem elégedett. Ezt el kell fogadnunk. Az emberek különbözőek. Különböző dolgokat akarnak ugyanannyira, vagy ugyanazokat a dolgokat különböző mértékben. Így szinte lehetetlen olyan megoldásokat találni, amik mindenkit maradéktalanul kielégítenek.
Ennek ellenére léteznek olyan konfliktus kezelési technikák, amik elvezetnek az optimális kifejlethez, azaz egy olyan megoldáshoz, amely mindenkit egyenlő mértékben tesz elégedetté.
A megoldást azonban mindenkinek akarnia kell, még ha nem is egyenlő mértékben, de eléggé ahhoz, hogy hajlandóak legyenek a kompromisszumokra. A legtöbb esetben a megoldások a jövőre vonatkoznak, és bár a múltbéli helyzeten alapszanak, érdemes tovább lépni a múltbéli sérelmeken. Akármeddig lehet vitatkozni azon, hogy ki, mikor, mit és miért, de rendszerint ez nem vezet olyan viselkedéshez, amely túllép az eredeti attitűdön.
Ami még számomra érdekes, az az aránytalanság. A legtöbb hibát aránytalanul nagy következmények kísérik. A legtöbb hiba hatását sokkal komolyabbnak érzi az, aki szenved tőle, mint az előnyeit az, aki elkövette. Semmiféle fairplay, semmi fogat fogért elv. A valóságban, ha elcsesztél valamit, évek múlva is szívhatsz miatta.
Ami amúgy teljesen összhangban van a termodinamika alapelveivel, de bosszantónak akkor is bosszantó.
Tags: szívből