Kérdések
Bár tök fölösleges paranoiás megszállottakba energiát fektetni, leszámítva az orvosi jellegű kezeléseket, futtassunk egy gondolatmenetet némely konstruktívnak tűnő felvetésről!
Próbáljunk a lényegre koncentrálni!
1. Széles látókörű.
Mi számít széles látókörűnek? Az a folyóirat, amely a hazai szerzők mellett mondjuk a külföldi, és nem csak az angolszász (maradjunk a fantasztikumnál egyelőre) sci-fit, fantasyt kritizálja? Mégis, mit várnánk ettől? Merthogy hazánk bármennyire tízmillió fantasztikumot író polgár hona lehetne, azért a nagyvilág hat és fél milliárd lakója kicsivel nagyobb szám, és már csak statisztikus alapon is majd’ ezerszer annyi jó sci-fi és fantasy születhet külföldön, mint nálunk. És akkor ott vagyunk, ahol most, hogy sokkal-sokkal több jó könyv jelenik meg kint, mint nálunk. Szóval, mit várunk ettől a ponttól?
2. Ideológiai, politikai, esztétikai szempontból elfogulatlan.
Aham. Először is, miután kiröhögtem magam a “szubjektív szempontokból elfogulatlan” paradoxonon, mely természetszerűleg a képtelenség kategória jeles képviselője, tegyük fel a kérdést, mitől lesz valaki (mert ugye a folyóiratba azért emberek írnak, tehát VALAKI) ideológiai, politikai, esztétikai szempontból elfogulatlan?
Asmiov feltette a kérdést az Alapítvány-sorozatban, mitől lesz erős egy császár? Attól, válaszolta meg, hogy nem tűr meg erős (mármint nála erősebb, nagyobb hatalmú) alattvalókat. Tehát, ez a függetlenség nem kevésbé szubjektív, mint maga a fogalom, mellyel szemben szubjektíven lehetünk elfogultak vagy elfogulatlanok.
Aztán ott van még a látszat kérdése. Mert lássuk be, ahhoz, hogy a dolgok működjenek, nem elég elfogulatlannak lenni, annak is kell látszani. Mitől lesz valaki látszatra elfogulatlan ideológiai, politikai, esztétikai szempontból?
Na, ez még érdekesebb. Ugyanis valaki attól lesz látszólag elfogulatlan, hogy mások nem próbálnak belemagyarázni ideológiai, politikai, esztétikai elfogultságot a mondandójába. Tulajdonképpen a szakmai vélemények szakmaiságát az olvasók adják azzal, hogy elfogadják a megállapításokat, miközben nem akarják hátsó szándékkal magyarázni a pozitív vagy negatív konklúziókat.
Vagyis a dolog pofonegyszerű. Ha kapunk egy kritikát, véleményt, tanácsot, egyszerűen csak azt mérlegeljük, vajon igaz lehet-e. És ha igen, nem érdekes ki, mikor, hogyan mondta, elfogadjuk, ha nem, akkor ugyanígy tekintet nélkül a körülményekre, figyelmen kívül hagyjuk.
Na persze, bár olyan egyszerű lenne eldönteni, egy kritika igaz-e! A legrosszabb nyitómondat: Sötét és viharos éjszaka volt. Jócskán akadtak, akadnak, akik megkérdezik, miért rossz? Erre az ember vállat von, és elkezdhet magyarázni a redundanciáról, a feleslegesen nyilvánvaló megállapításokról, a sok szó kevés infó hatásáról - de az a helyzet, hogy aki nem látja magától, miért nem jó nyitó mondat a fenti, annak általában a magyarázatok után sem lesz más a véleménye. Ilyenek vagyunk - különbözőek. Aki pedig nem fogja fel ennek értékét, és állandó, rosszindulatú, ártó hátsó szándékot gyanít a negatív vélemények mögött, azon nem lehet segíteni.
A butaság vagy hozzá nem értés és a szorgalom az egyik legpusztítóbb párosítás a világon. Pszichológiai kísérletek támasztják alá, hogy ha elég sokan, elég sokáig mondogatnak valamit, a legtöbb ember nettó képtelenségekről is meggyőzhető. Bármennyire gáz, így igaz.
És akkor végezetül egy tökön rúgás a logikának: Balfrász hangoztatja, hogy aki hisz a kritikáknak (persze ő ezeket nem tartja krtitikáknak), az önállótlan, saját vélemény alkotásra képtelen. Mindazonáltal azt a tényt, hogy nincs nyomtatott kritikai folyóirat, egyes csoportok érdekének tartja és kárhoztatja. Eszébe sem jut azt mondani saját okfejtése alapján, hogy ilyen lap azért nincs, mert nincs rá kereslet, az olvasók nem hisznek a kritikáknak, tehát éljen, éljen, hiszen az olvasók saját véleményt alkotnak.
Nem, természetesen ideológiai, politikai, esztétikai hátterű összeesküvés hiúsítja meg a kritikai folyóirat létrejöttét.
Ez persze nem paranoia. Egyáltalán nem.
Tags: Falka