Áldozatok, ígéretek, folytatások
Hehe, csak sikerült Hannát is jól belerángatni a blogjátékba.
Áldozatok
Az Írónak lenni bejegyzésben fejtegettem, hogy az írás nem elhanyagolható mértékben függ a prioritástól. Ha az embernek akad némi tehetsége (ez amúgy elengedhetetlen, és ez a része nem tanulható az írásnak, sokak bánatára), az írói eszközök elsajátítása, gyakorlása sok időt és energiát követel. Azután pedig írni kell, folyamatosan, különben az ember elfelejti, hogyan kell, már nem megy rutinszerűen, és akkor nekiáll gondolkodni a mondatszerkezeten, szavakon, bekezdéseken, már nem látja meg a mintát, a szerkezetet. És akkor az írás már se nem lesz jó, se nem lesz örömteli. Ez van.
Van azonban egyéb is. Ha már ígéretekről és áldozatokról beszélünk, jöjjön valami konkrét. Ezt Raon bejegyzésében találtam, mikor a terveiről ír. És én azt kívánom, bár sikerülne neki megvalósítania az elképzeléseit, és úgy sikerülne megvalósítania az elképzeléseit, hogy közben többekkel (pl. velem) a kapcsolata marad olyan, mint most.
De a magam részéről ebben nem bízom. Aktív részese voltam az Anyrok alkonya-Lobogók hajnala kiadásának. Szakmai és etikai baklövések egész sorát követtük el valamennyien. Úgy kötetet írni, szerkeszteni, kiadni, ahogy akkor mi csináltuk, szerintem soha senkinek nem lenne szabad. Minden létező szabályon két lábbal ugráltunk.
Anélkül, hogy konkrétumokat mondanék (Igazából nem is tudnék. Emlékeim, benyomásaim, leveleim vannak abból az időből, de erősen kétlem, hogy a résztvevők közül bárki is tiszta szívvel azt mondhatná, hogy a tények és az igazság a birtokában lenne.), elárulom, hogy az akkor történtek nagyon hosszú időre rányomták a bélyegüket sok ember kapcsolataira. Nekem és Raonnak is évekbe telt, míg sikerült rendeznünk a viszonyunkat, és már nem az akkori sérelmek határozták meg a kommunikációnkat. Nem bízom benne, hogy ha újra előveszi ezeket az ügyeket, minden marad úgy, ahogy most van.
Ezzel együtt viszont nem akarnám lebeszélni róla, hogy megírja a saját verzióját, saját szavaival, saját történetben. Sajnálnám, ha a régi butaságok, amiket elkövettünk, megint előtérbe kerülnének, néha viszont az embernek egyszerűen meg kell tennie dolgokat, akkor is, ha tudja, hogy mi az ára, és ezt az árat nem szívesen fizeti meg.
Ígéretek
Bárcsak az ígéretek úgy működnének, ahogy az Ólomerdőben! Bárcsak tudnánk, hogy egy megszegett ígéretért a büntetés mikor járt le! De szép is lenne…
MInt azt korábban már említettem, Gemmell, aki zseniális író volt, írt egy tetralógiát, a Rigante-ciklust. Ebben igen komoly szerep jut a következmény nevű szörnyetegnek. A négy kötetben az író néha a legmegdöbbentőbb módon mutat rá, tetteink következményei annyira messzire mutatók, hogy általában sejtelmünk sincs, mik lesznek azok. Néha pedig minden jóakarat csak egy kő a pokolba vezető úton, ahogy egy elsőre gigantikus ostobaságnak tűnő döntés is életeket menthet később.
Erre gondoljon mindenki, amikor egy történetben választás elé állítja a hőseit. Ígéretek és döntések - a következmények általában csak látszólag egyszerűek. Olykor évekkel, évtizedekkel később derül ki, mik voltak a hatásaik. Mert milyen egyszerű is lenne, ha egy megszegett ígéretet egy bokaficammal lehetne megúszni. A Kard a viharban-ban (ez a Rigante-ciklus első kötete) Connavar egyetlen ígéretét szegte meg, hogy kilovagol a tóhoz a feleségével. Az árat egész életén keresztül fizette, és két évtizeden át a fia is.
Feltehetjük a kérdést, hogy ez vajon igazságos-e? Feltehetjük, csak minek? A hiteles világalkotás egyik alaptétele lehetne, hogy a világ sosem igazságos vagy fair. Ha az lenne, a kiszámíthatatlanság nagy mértékben csökkenne, és a döntéseink súlytalanok lennének, hiszen minden kiegyenlítődne.
Szerencsére (?) a világnak esze ágában sincs a fairplay szabályait betartani, és amikor történetet írunk, nem árt észben tartani, hogy minden döntés jelentőségét a megfizetendő ár szabja meg. Ha tehát hősünk sokat veszíthet, az olvasó is tisztában lesz a döntés súlyával, és minél magasabb az ár, annál inkább komolyan veszi a jelenetet.
Óvatosan tehát az ígéretekkel! Minden ígéret következményekkel jár, és sosem tudjuk, mikor indítunk el egy pillangó-effektust.
Folytatások
Hanna eszmefuttatása a folytatások nehézségéről határozottan tetszetős. Ami pedig a megoldását illeti, az egyetlen majdnem biztosan működő kiút. A Die Hard sorozatot a magam részéről kedvelem, de szvsz valahol a második résznél kellett volna abbahagyni, hogy hiteles maradjon. Mivel mégis négy részt ért meg, a maradék kettő már jócskán magán viseli a folytatások Hanna által említett nyűgeit. Gemmell is hasonló megoldást alkalmaz a Rigante-ciklus esetében, legyen más a főszereplő!
Ha más a fő nézőpont karakter, mások a problémák, máshol vannak a hangsúlyok, mások a megoldások, reakciók. Akár ugyanabból a szituációból is ki lehet hozni teljesen más értelmezést, következtetést. Az új főszereplő akár ugyanannak a történetnek egy teljesen eltérő interpretációját adhatja, miközben az események ugyanazok. Ebből az egyik kedvencem a Neil Gaimantől a Hó, tükör, almák. Szinte szóról szóra ugyanaz a Hófehérke történet, mégis, más nézőpont, más értelmezés, egészen új sztori.
Gemmell emellett játszik még az idővel is, így csomó mindent megváltoztathat anélkül, hogy ellentmondana önmagának. Ez mondjuk Hannánál nehézkesebb lehet, bár a tündérek világáról nem sokat tudunk, így sok érdekesség beleférhet.
december 9th, 2009 at 14:01
Szia!
Tanulságos volt olvasni ezeket a gondolatokat, talán nem is tudod, mennyire. Az igazi reagálásom nem az lesz, amit ide írok, hanem amit és ahogy megcsinálok az elkövetkezendőkben - de ha már megírtad a véleményed, a legkevesebb, hogy én is ideírom a magamét.
Teljesen jól látod a múlt feszegetésének veszélyeit, ezzel én is számoltam, mielőtt a döntésem megszületett. Azzal is egyetértek, hogy a még tőlem is nyilvánvalóan szubjektívnak számító teregetés a lehető legértelmetlenebb dolog lenne a világon.
Viszont immáron abban is biztos vagyok, hogy az eddig alkalmazott agyonhallgatás sem jó megoldás - illetve a magam önző módján arra jutottam, hogy számomra legalábbis semmiképpen nem az.
Őszinte leszek: halvány és ködös elképzeléseim vannak arról, hogy fogom ezt jól megoldani, mert pár kérdés kapcsán a puszta emlékfelidézéstől a gyomrom beleremeg. Éppen ezért kell ezeket a feszültségeket feloldanom. Vannak helyrehozhatatlan károk, ez tény, de pár dologban talán fel lehet építeni valami újat, valami jobbat, amelynek fényében a régi bénázások jelentőségüket veszíthetik.
Sajnos ezt nem fogom tudni neked úgy átadni, ahogy bennem megvan, mert ez már rég nem a logika, és józan érvek, hanem az ösztönök és megérzések szférája. Az egyetlebn érvem olyan, amit olvasva biztos vagyok abban, hogy több érintett részéről a teúristen gesztus/a rosszalló fintor a legkevesebb - de ez van. Én hiszek abban, hogy az igazán fontos dolgokban az embert a logikánál magasabbrendű, és mélyebben ható erők is irányíthatják, amelyekről keveset tudunk, a
használatuk, működésük maga egy tanulás. Biztosat előre nem lehet tudni, de ez szerintem csak kockázatos, nem baj. Amire támaszkodhatok, az az, hogy az értékrendem korrekt, az elveimmel nincs baj, és nem ez az első pillanat az életemben, aamikor minden létező észérv ellenére a megérzéseimet követve végig kellett vinnem valamit, tűzön-vízen át. Összességében, általában - lásd pl. scriptorium - egész jó dolgok születtek ezekből. Sőt, ez megintcsak nem a logika csúcsa, de a tények számomra azt mutatják, talán csakis a kellő bátorsággal születhetnek jó dolgok igazán.
december 9th, 2009 at 20:46
Szia!
Gondolom nem jelent újdonságot, ha azt mondom, sem az elképzeléseim, sem a tapasztalataim nem támasztják alá a te verziódat :-).
Nem az én tisztem eldönteni, mi a megfelelő megoldás ebben a kérdésben, infó híján amúgy sem lehet jól dönteni.
Én, a magam részéről igyekeztem - bár konkrétmok nélkül - minden adandó alkalommal elmondani, hogy nem így kellett volna csinálni ennek a két kötetnek a kiadását.
Mindazonáltal, bár ezt nem minden alkalommal mondtam el, most is úgy vélem, hogy az akkori eredeti változatnál jobb lett a végeredmény. Persze más is lett, ezzel nem is akarnék vitatkozni.
Ha bizonyos részletekről hallgattunk és hallgatunk azóta is, úgy vélem, inkább óvatosságból és tapintatból tesszük. Eléggé elszabadultak az indulatok a kiadás környékén, én nem kockáztatnám meg újra azt, amit akkor műveltünk.
Mindenki másképp látta, másképp emlékszik vissza, és másra helyezi a hangsúlyt. Ez nem olyan epizód, amire egy baráti összejövetelen kis idő múlva mókás anekdotákkal emlékszünk vissza.
Tanulságos volt, legalábbis számomra, és az indulatok csillapodtával, némi önkritikát gyakorolva, sok tapasztalatot lehetett hasznosítani a későbbiekben. Nem tudom, más hogyan vélekedik erről a résztvevők közül.
Nem hiszem, hogy egyetértünk valaha is a logika használatával kapcsolatban. Megfelelő információk híján a logika nem ad jó választ semmire. A megfelelő információk megszerzése (pl. emberismeret, önismeret stb.) sem tartozik a logika hatáskörébe. Ha úgy gondolom, eléggé ismerem azokat az embereket, akiket ez a téma érint, eléggé ismerem magam, hogy tudjam, a reakcióikat hogyan fogadom majd, akkor a logikánál nem kell se magasabbrendű, se mélyebben ható erő.
Azért érdemes szem előtt tartani, hogy: “Nem mindig azok vagyunk, aminek látszunk, és csak ritkán azok, aminek megálmodtuk magunkat.”
Ha például nem vagyunk, akár tudatosan, akár öntudatlanul, őszinték magunkhoz, a legnemesebb elvek és a legkorrektebb értékrend ellenére is csúnyán melléfoghatunk. Saját magunkkal szemben pedig borzasztó nehéz megmaradnunk a realitás talaján.
Én csak tudom…
De mindettől függetlenül továbbra is azt mondom, vannak dolgok, amiket a ember megtesz, akkor is, ha tudja, komoly árat kell érte fizetnie. A lényeg, hogy tudd, tényleg mindennek ára van, és akárhogy ügyeskedik az ember, ezt az árat előbb-utóbb meg is fizeti.
Szóval, sok sikert!
Üdv: Wyquin
december 16th, 2009 at 12:40
Szia!
Nem, nem jelent újdonságot.
Köszönöm a részletes választ, sok okosság volt benne. Viszont ahogy látom, erről inkább érdemes lenne élőben beszélnünk, mert szerintem nagyjából ugyanolyan következtetésekre jutottunk az esettel kapcsolatban, de mert könnyen el lehetne veszni a részletekben, tartok attól, hogy ez nem feltétlenül derülne ki a huszadik válasz után sem. Pedig hát ez lenne a lényeg: hogy túléltük, megmaradtunk embernek, és igyekszünk szakmailag is minél többet tanulni belőle.
üdv,
Raon