Árnyalatok
Az utóbbi időben észrevettem, hogy egyre több sorozatot nézek, és egyre kevesebbet olvasok. Nosza, gondoltam, itt az ideje, hogy változtassak a dolgon, és visszaállítsam a régi állapotokat.
Nos, a dolgok nem ritkán okkal történnek. Az olvasás - és megjegyzem az írás is - sokkal inkább megmozgatja az agyamat, mint a képernyő bámulás. Olvasás közben ugyanis, mivel vizuális típus vagyok, mindig megteremtem magamnak az olvasottak képi világát. Erre mondjuk tv-zés közben nem nagyon van szükség. Ez viszont magával hozza, hogy sokkal nehezebb érzelmileg távol maradnom a történettől. Egy kivétel van, mikor szerkesztőként olvasok, mert akkor is megalkotom a képi világot, de olyankor elemzőként teszem, kívülről nézem a jelenetet és azt keresem, van-e benne valami hiba.
Ha azonban írok vagy olvasok a magam szórakozására, akkor megteremtem a történet álvalóságát, és beleélem magam. Nagyon kreatív folyamat, olyan részeit stimulálja az agynak, amit más tevékenységeim nem. És most már azt is tudom, miért hanyagoltam mindkét formáját a szórakozásnak.
Van egy nagyon finom, árnyalatnyi különbség aközött, hogy megosztasz valamit egy másik emberrel, vagy hogy együtt csináltok valamit. Az együtt csinálni valamit rendszerint közös megegyezés alapján történik, vagy legalábbis a másik figyelembevételével. Mint amikor megkérdezed a másikat, hogy van-e kedve megnézni a Csillagkapu vagy a Dr. House következő részét. Ha azt mondja, igen, megvan a közös program, ha nem, nyilván kerestek valami mást.
Az olvasás magányos tevékenység, mondta egy barátom. Alapvetően igaza lehet, de nem kell feltétlenül így lennie. Mert ha olyasmit olvasol, ami mulatságos, frappáns, elgondolkodtató, megdöbbentő, izgalmas, érdekes stb., odafordulhatsz a másikhoz, és azt mondhatod, figyelj csak egy kicsit, ez tök jó! És felolvashatsz neki a könyvből, és élvezheted a hatást.
Ilyesmit megosztani valakivel bensőséges élmény, bizalomról szól, törődésről, összetartozásról. Akinek része volt benne, tudja, hogy a közös öröm más, mint egyszerűen csak élvezni egy jó könyvet.
És az ilyesmi nagyon tud hiányozni. Az emlékezés fájdalmassá teheti a legjobb könyv olvasását, a legjobb történet megírását is. Talán egyszer majd megint jobban fogok örülni, mint amennyire fáj.
Viszont mindenkinek csak ajánlani tudom Gemmell Rigante-ciklusát. Mind a négy kötet lenyűgözően valóságos karaktereket mutat be, olyan helyzetekben, amik valóban próbára teszik őket. És az írónak minden szembenálló szereplőt, oldalt sikerül úgy ábrázolnia, hogy az ember megérti, miért teszik, amit tesznek, és elgondolkodik rajta, hogy vajon az ő helyükben nem ugyanezt választaná-e. Zseniális.
Tags: szívből