Jászfényszaru
Megkésve bár…
Szóval, úgy kezdődött az egész, hogy felvetődött, igazán lefurikázhatnám Sherwood kollégát Jászfényszarura, ahol a Lumina Cornu szokásos őszi M* verseny rendezvényét tartja.
Ehhez azért tartozik pár kiegészítés. Először is, M* szerepjátékkal komolyan (Leszámítva egy szócikket, amit majdnem csak mókából írtam az AK-ba, és egy nagyon elbaltázott alapötletű fejlesztési kísérletkezdeményt, amiben asszeminkább csak azért vettem részt, hogy lássam, tényleg elhal-e csírájában, és az Úrnak hála, így lett.) utoljára a Summarium megjelenése előtt foglalkoztam. Akkor azt megvettem, elolvastam, megállapítottam, hogy irodalmilag jól sikerült darab, és miután irgalmatlanul nem az volt, aminek beharangozták, akkor és ott megfogadtam, hogy velem többet a Valhalla nem szórakozik, és soha többet nem játszom M*-t. Ezt idestova tizenegynéhány éve be is tartom.
Persze, később kicsit lazítottam a fogadalmon, és a M* irodalomhoz azért volt közöm, de a játéktól távol tartottam magam. A másik komoly fenntartás a szerepjáték, mint versenysport kapcsán él bennem. Reál beállítottságú lévén tutira biztos vagyok benne, hogy nem lehet az értékeléshez szükséges szempontokat kellő objektivitással mérni. Vagyis a sorrend állatira esetleges. Meg aztán valami hülye becsípődés folytán én azt gondoltam mindig is, hogy a szórakozás az szórakozás, a verseny meg verseny. Jó ideje nem tartom szórakoztatónak mások legyőzését (bár mondjuk ami a kritikáimat illeti, olykor talán nem ez szűrődik le belőlük, de erről talán máskor). Egyszóval alapvetően fura egy képződménynek tartom ezeket a rendezvényeket.
Ennek ellenére is érdekesnek ígérkezett viszont a program, ha más miatt nem is, legalább beszélgetek egy jót Sherwoddal és van Diennel, gondoltam.
Hát, meg kell mondjam, hogy bár a szerepjáték versenyeket továbbra is érdekes képződménynek vélem, a Lumina Cornu-s srácokkal igen nagyon kellemesen ütöttük el az időt, és egyáltalán nem bántam meg, hogy ott töltöttem a napot.
Ami nagy szó, mert három és fél óra alvás, éjszakás műszak és egyéb nyalánkságok után értünk oda, és nagyjából éjfél után pár perccel kerültem ágyba. És olyankor én nagyon nyűgös tudok lenni, amikor nem alszom ki magam.
Aznap viszont, miután sikerült átvergődnünk a normálisan vezetni képtelen mazsolák tömegén, rögtön zsűritag lettem, ami meglepő volt, de legalább első kézből igazolhattam az elméletem, miszerint a szerepjáték, mint versenysport teljesen szubjektív értékelésű. És tényleg. A hat csapat persze úgy tűnt, maximálisan, talán kissé túlságosan is komolyan vette a rendezők szavait, aki utaltak rá, hogy mivel a következő évtől átszervezik a versenyek rendszerét, ez most egy lazább, találkozó jellegűbb verseny. Hát, az is volt. Aminek részemről pozitív oldala, hogy a nosztalgia egy cseppet sem kapott el a “régi szép idők” után, amikor még játszottam. Leszámítva azt a kósza gondolatot, hogy amikor még játszottam, nem voltam egyedül…
Mindenesetre ráébresztett az élmény, hogy az írás és a szerkesztés engem sokkal közelebb hoz a tiszta fantáziához, a más világokban való elmerüléshez, mint a szerepjáték, és ez a felismerés már bőven megérte volna a napot. De ezen felül megismerhettem egy csomó remek humorú, értelmes embert, és bár sosem hittem volna, hogy egy szerepjáték versenyen rajtam kívül mást is érdekelhet a statisztikai valószínűség számítás és a kvantummechanika, izgalmas és tartalmas beszélgetés folyt a zsűrizés és értékelés szüneteiben a fenti témákban. Is. Ezt a mondatszörnyet meg le fogom tagadni…
Aztán végre véget ért a modul, bár mind csodálkoztunk, hogy a csapatoknak ennyi időbe telt megoldani, és nekiültünk az értékelésnek. És mind csodálkoztunk, hogy annyi időbe telt… Végül aztán persze lett sorrend, értékelés, díjkiosztás, és én, mint elsőbálozó, még egy egy helyes vastollat is kaptam, az “írótársadalom nagyra becsült tagjának” felkiáltással, ami hallatán Sherwood és van Dien ledőltek a székükről a röhögéstől. Hmm… Amúgy a toll tényleg szép, és kedves emlék is egyben, úgyhogy azt hiszem, ha a szervezők nem bánják, ott leszek jövőre is.
Tags: élmények