Kereső

http://wyq.rpg4.me/files/2009/10/firefly2.flv

A fenti párbeszéd a Firefly című sorozatból való. És jó. Minden szempontból. De azért érdemes átvenni ezeket a szempontokat, mikor az ember úgy dönt, hogy párbeszédet ír.

Ha már Hannával elkezdtem a kérdezz-felelek játék e sajátos változatát, amelyben inkább csak feleletek vannak, miért ne folytatnám Mg-b-vel? Vele is sok mindent hasonlóképpen látunk az írás kapcsán, tehát gyakran összecsengenek a kimondott-leírt gondolatok. Viszont némiképp mindenki látásmódja, hangsúlya különbözik egy adott téma kapcsán, ami azt jelenti, hogy az olvasók a monó helyett olykor megtapasztalhatják a sztereó, kvadrofon, esetleg dolby hangzást is, csak a linkeket kell követniük egy ilyen játékban.

És akkor vágjunk is bele! A párbeszéd drámai elem, tehát a leíró részekhez képest általában kisebb az információ/terjedelem hányadosa. (Wow, ez is olyan mondat, amitől az igazzyy bölcsészek lefordulnak a székről…) Általában nem is elsődleges szerepe az információ közlés, inkább karakterábrázolásra, érzelmi töltések, konfliktusok megjelenítésére, hangsúlyozására használatos. Remek hangulatteremtő is lehet.

Mindemellett természetesen nem jó az a párbeszéd, amely nem viszi előre a történetet, novella terjedelemben pedig szinte kötelező az egyes írói eszközök többfunkciós felhasználása, tehát érdemes valamit közölni az olvasóval a párbeszédben. Nyilván a karakterekről adott plusz is információnak számít, de ne felejtsük el, hogy a történet logikája szerint valószínűtlen az a motiváció, miszerint a karakterek azért beszélgetnek, hogy az olvasó többet megtudjon róluk.

A párbeszéd - függetlenül az információ tartalomtól, stílustól, minden jellemzőtől - akkor jó, ha a szövegben olyan helyen van, ahol tényleg szükséges. Ez az első szempont. Drámai jelenetet akkor teszünk be, ha hangsúlyozni szeretnénk valaminek a fontosságát. A drámai jelenet érzelmileg jobban megragadja az olvasót, lelassítja a cselekmény menetét, és pusztán ezzel a két tulajdonságával kiemeli a jelenetet a környezetéből. Érdemes tehát megfontolni, mikor használjuk.

A második szempont a szövegekkel szemben támasztott általános elvárás, az érthetőségé. Most kis időre felejtsük el a poszt-, sőt poszt-posztmodern szövegeket - amik szvsz inkább hasonlítanak titkosírásra, mint szövegre -, és maradjunk a szórakoztató irodalmi írásoknál. Egy párbeszéd akkor érthető, ha az olvasóhoz eljut a mondandó, ha tudni lehet, mikor, ki beszél stb. Ebből a szempontból persze a szövegnél sokkal könnyebb dolga van a filmnek, de ha jól megfigyeljük, a fenti párbeszédnél elég jellegzetes a két szereplő stílusa, és leírva, kép nélkül is könnyen megkülönböztethetőek.

Mivel a párbeszéd drámai jelenet, abból a szempontból is érdemes szemügyre venni a végeredményt, hogy mennyiben teljesíti az elvárásainkat figyelemfelkeltés, konfliktus, karakterábrázolás tekintetében. A fenti párbeszéd ugyan nem tartalmaz konfrontációt, de a két szereplő egyet nem értése a hajóról nyilvánvaló. Ahogy a kettejük viszonya is elég világosan kiderül abból, hogy Zoe uramnak szólítja a férfit, és magázza, míg a másik tegezi (megjegyzem ez csak a magyar fordításban van így, az angol eredetiben nyilván más a helyzet, de ez nem is érdekes, hiszen erről a párbeszédről van szó) a nőt. Az, hogy viszonyuk nem mereven főnök-beosztott kapcsolat, kiderül abból, hogy Zoe nyugodtan elmondja a véleményét, akár egyezik a férfiéval, akár nem. Érzelmileg hat az olvasóra vagy nézőre az a rész, mikor a férfi a szabad életről beszél. Nagyon sokan szeretnének úgy élni, hogy nem kell másoknak engedelmeskedniük, hogy a maguk urai lehessnek. Szó esik a Szövetségről, amelynek messzire elér a keze, és a korábbiakkal együtt minden egyéb információ nélkül is kialakul az olvasóban vagy nézőben egy elnyomó hatalom képe, még ha csak homályosan is. A férfi lelkesedése is jól átjön, noha látszik, hogy eszköznek tekinti a hajót egy olyan élethez, amelyre vágyik. (Úgy átalában érdemes megjegyezni, hogy a férfiak döntő többsége tárgyak és cselekvések, míg a nők nagy része emberek és érzelmek összeségeként fogja fel a világot.)

Zoe földhözragadt szkepticizmusa jól ellenpontozza a másik lelkesedését, így a jelenet nem lesz nyálas ömlengés, és a nő megjegyzései humort csempésznek bele. Ez a pár soros párbeszéd előrevetít egy csomó lehetőséget, miközben terjedelméhez képest igen sok információval ellát bennünket a szereplőkről, a szereplők közti viszonyról, a világról. Ezek alapján azt várjuk, hogy a történetben szerepeljen a Szövetség, mint elnyomó hatalom, egy hajó, amit kipofoztak, de nyilván nem lett tökéletes, a két karakter, egy pár fős legénység, sok humor, a jó és rossz, Dávid és Góliát harca.

Egyébként ez benne is van a sorozatban, aminek meglepő módon jócskán túl a közepén hangzik el ez a párbeszéd, noha időrendben eléggé a történet elején van.

Mit lehet még elmondani a jó párbeszédről? Érdemes szem előtt tartani, hogy a jó párbeszéd többnyire tömör, bőbeszédű karaktert ábrázolni még jól is csak módjával érdemes, mert az olvasó előbb-utóbb unni kezdi a fecsegést. Fogjuk fel az ilyesmit a szöveg fűszereként, olyan kuriózumként, amivel érdemes csínján bánni, hiszen a legudvariasabb vendég is szóvá teszi idővel, ha a tál petrezselyemben elvétve akad csak krumpli.

Tags: blogjáték

This entry was posted on Péntek, október 23rd, 2009 at 01:35 and is filed under írástechnika. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.