VillanásokAz emberek többsége nagyon sokféle felelősséggel szembesül élete során. Ez nálam sincs másként. Embere válogatja, hogy hogyan reagál ezekre.
A magam részéről általában nem szeretek kibújni a felelősség alól. Azt kitalálni persze, hogy hogyan lehet jól megfelelni a kihívásnak, nehéz.
Amiről az alábbiakban szó lesz, az a szerkesztő felelőssége.
http://wyq.rpg4.me/files/2009/10/firefly2.flv
A fenti párbeszéd a Firefly című sorozatból való. És jó. Minden szempontból. De azért érdemes átvenni ezeket a szempontokat, mikor az ember úgy dönt, hogy párbeszédet ír.
Régebben már játszottunk Hannával efféle játékot, és most felelevenítem a szokást. A gumimágia az az írói eszköz, amely szükség esetén előugrik a semmiből, majd a kívánt hatás elérése után ugyanebbe a semmibe távozik anélkül, hogy bármikor is bármi másra hatással lenne.
A világon semmi nem működik így. Meg lehet oldani ezt a problémát úgy, hogy csak szűk réteg képes mágiát használni, mint ahogy Robin Hobb Orgyilkos-ciklusában, vagy lehet olyan ára a varázslatnak, amit csak a legelszántabbak hajlandóak megfizetni. Lehet határokat szabni a használatában, mint Brandon Sanderson Ködszerzetében az anyagi komponensekkel vagy tanuláshoz kötni, mint ugyancsak Sandersonnál az Elantrisban.
Pénteken délután megtartottuk a Nyulak, sellők, viszonyok könyvbemutatóját a Sárkánytűzben. Aki nem volt ott, annak elárulom, hogy a szekérderéknyi süti és pogácsa mind elfogyott, egy csomó könyvet dedikált Hanna, és az egész összességében kellemesen sikerült. Volt vagy kéttucatnyi érdeklődő, a végén alig fértünk el a boltban.
Mivel először csináltam ilyesmit, és mert délelőtt egy jól sikerült mozdulatnak köszönhetően, mikor is megemeltem egy negyven kilós laborhűtőt, úgy nagyjából csak ülni voltam képes, lányos zavaromban nem a legsikerültebben vágtam bele az írónő faggatásába, de aztán egész tűrhetően belejöttünk. A végén még a közönségből is érkeztek kérdések, ami általában nem nagyon szokott működni, én pedig jól meg tudtam állni, hogy feltűnősködjek, úgyhogy elégedett voltam az eredménnyel. A következő majd még jobb lesz.
Egy csomó ismerőssel összefutottam, némelyikkel beszélgettem is kicsit. Jó ideje nem találkoztam már a legtöbbjükkel, nagyjából azóta, hogy jó távol helyezkedtem a M*-tól.
Nos, gyűlölöm a délelőttös műszakokat, mindig álmos vagyok, ha olyan korán kell felkelnem, meg ez a felhős szürke idő sem tesz jót az agilitásomnak. Mondjuk pozitívum a szél, mert az viszont bejön.
Mindegy, a lényeg az, hogy többé-kevésbé erre fogom, hogy mindeddig nem említettem valamit, ami először történik az életemben.
Hanna friss, ropogós novelláskötetének, a Nyulak, sellők, viszonyok című művének leend pénteken a könyvbemutatója, és engem kért fel, hogy vezényeljem le az eseményt.
Izgalmas. Még sosem csináltam ilyet, szóval készülődöm a kérdésekkel meg a tervekkel, hogy ne álljak ott bambán - remélhetőleg - egy csomó ember előtt.
Elolvastam a kötetet, mert bár a legtöbb novellához volt szerencsém korábban is, azért az sosem árt, meg többségük nagyon is tetszik.
Érdekes ez amúgy. Az én írásaim általában nem jönnek be Hannának, még az a kevés sem, amelyik tűrhetően sikerült, ellenben én kedvelem az övéit, és ami még furább, komoly átfedés mutatkozik a mindkettőnk által nagyra tartott írók között. Mi következik ebből? Nos, a kézenfekvő következtetés, hogy pocsékul írok, ami mostanában tökéletesen igaz is. Elég régóta nem foglalkozom rendszeresen az írással, és ebből éppúgy ki lehet esni, mint bármilyen más rutinból. Ha pedig az ember küszködik az alapokkal, akkor a felépítmény általában megsínyli.
Na de elkalandoztam, a lényeg, hogy jó sok érdekeset lehet majd megtudni a kötetről és Hannáról, meg az írásról, meg az olvasásról, és ha valakit mindez érdekel, 2009. október 16-án 17 órakor a Sárkánytűzben élőben meghallgathatja-megnézheti.
Létezik egy viselkedésminta, amely a mentsük, ami menthető frázissal írható le legjobban.
Ha netán elönti a víz a lakást, az ember felkapja a legértékesebb dolgait, vagy ami épp a keze ügyébe akad, amit még el tud érni és fontos, aztán nincs más hátra, mint a csónakból, gát tetejéről, mentőhelikopterből figyelni, ahogy a házunk búvárleckét vesz.
A természeti csapások azért képeznek kivételt a mondandóm szempontjából, mert gyakran egyszerűen nincs mit tenni ellenük. Földrengés, villámcsapás, szélvihar, földcsuszamlás sokszor nem veszi figyelembe az emberi erőfeszítéseket, csak jön, rombol, oszt mi ott állunk a romok között.
Van azonban egy másik szituáció, mikor az ember hasonló elv alapján cselekszik, és ehhez semmi köze a természetnek.
Mit nem adnék ezért…
És nem mellesleg a szám a Futótűz című sorozat főcímzenéje. Na, gyerekek, lehet szentimentálisnak és reménytelenül romantikusnak tartani, de nekem nagyon bejött.
Senki sem tökéletes.
Pár száz évvel ezelőtt megjelent egy könyv, és hozzá egy eszmerendszer. A Malleus Maleficarum – és még mondja valaki, hogy a szavaknak nincs hatalma! – aztán egész lavinát indított el. A boszorkányperek megkezdődtek, és miután a tételekhez hozzácsapták, hogy a boszorkányság tagadása a legerősebb bizonyíték, és aki boszorkányt véd, maga is boszorkány, a folyamat szó szerint önfenntartóvá vált.
Elég volt megvádolni valakit boszorkánysággal, és az illetőnek reszeltek. Akár tagadta, akár nem, kicsinálták. Aki nem hitt a vádakban, az is mélyen kussolt, vagy a boszorkány mellett végezte.
Amiért pedig ezt a kis történelmi kitekintést tettem, az Balfrász újra felemlegetett Falka-frásza. Sajnálatos módon a paranoiának elég sok közös vonása van a boszorkányperekkel. Akibe egyszer befészkelte magát a rögeszme, azt igen nehezen lehet eltántorítani a képzeteitől. Roppant mód bosszantó újra és újra ugyanabba az idült baromságba belefutni minden adandó alkalommal, mikor esély kínálkozik a rögeszme fejtegetésére, de felhasználhatjuk egy kis írástechnikai szemléltetésre.